szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sokáig úgy tűnt, hogy külön utakra indul Rékasi Károly és Détár Enikő, ám a válságnak talán most vége. Nem ez az első krízis a színészházasságban.

Sokáig úgy tűnt, hogy külön utakra indul Rékasi Károly és Détár Enikő, hiszen Rékasi elköltözött otthonról, ráadásul belegabalyodott egy olyan viszonyba Pikali Gerda színésznővel, amelyből nem igazán jöhetett ki jól.

"Gerdával egy ideje találkozgattak, a viszony akkor kezdődött, amikor az év elején Enikő éppen az édesanyját gyászolva összeomlott, és pszichiátriára került. Ráadásul úgy tudom, Karcsi hamar lebukott, de nem Enikő, hanem a közös gyerekek előtt. Ők azonban nem akarták terhelni az anyjukat, aki egyébként is ki volt borulva, így hónapokon át fedezték az apjukat, mire kiderült az egész ügy" – mesélte a Blikk informátora.

MTI / Máthé Zoltán

2005-ben Détár Enikő költözött el otthonról. Akkor azonban hosszú hónapok kemény munkája után megmentették a kapcsolatukat.

"Miközben Karcsi szinte egyik pillanatról a másikra változtatta a véleményét, őrlődött azzal kapcsolatban, hogy melyik nővel is képzeli el a jövőjét, hogy el akar-e válni vagy esetleg visszamenne-e Enikőhöz, addig a színésznő nyugodtan várta, hogy a férje dűlőre jusson az érzéseivel" – vázolta a helyzetet az ismerős, aki szerint Rékasi végül belátta: fontosabb neki a harmincéves házasság és a két gyermek, mint egy futó kaland. A Bors a héten azt írta: a mostani kapcsolati válság után Rékasi már vissza is költözött közös, Telkiben lévő otthonukba.

Rékasi és Pikali viszonya viszont végképp pontot tett a színésznő és férje kapcsolatának végére. Ők külön utakon folytatják, már be is adták a válókeresetet.

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Az államfő hajóskapitányhoz hasonlította Orbánt születésnapi köszöntőjében

Az államfő hajóskapitányhoz hasonlította Orbánt születésnapi köszöntőjében