szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Szkeptikus blog kísérletének eredménye összeegyeztethető azzal a feltevéssel, hogy az auralátó találatai nem jobbak a véletlen találgatásnál, amihez természetesen nem szükséges auralátás. Így tehát az auralátás képességének meglétét a kísérlet eredménye nem támasztja alá.

Az emberi test körül természetesen mérhető a hősugárzás, és hiperérzékeny műszerekkel mérhetőek az idegi elektromos tevékenység által generált, rendkívül gyenge mágneses terek is, ezeknek azonban aligha van közük az ezoterikusok aurafogalmához  Az aurafényképezésnek két fő módszere van, az egyiknél bőrellenállás-mérés alapján egy számítógép generál színeket egy fényképre, a másiknál pedig nagyfeszültség által létrehozott, úgynevezett koronakisülést fényképeznek le (Kirlián-fotográfia). Mindkét esetben tehát mesterségesen előállított jelenségről van szó. Az aurafényképezőgépek által megjelenített színeket olyan emberek elmondása alapján állították be, akik különleges képességük révén állítólag látni képesek az aurát.

De vajon valóban létezik-e ilyen képesség? Ezt nem is olyan nehéz tesztelni – olvasható a blogon. Ha kíváncsi a részletekre, hogyan is zajlott a társaság által lebonyolított kísérlet, látogasson el a blogra, kattintson!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!