szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Snoop Dogg bíróság elé került fegyver és drog birtolkása miatt Los Angelesben.

A jelen ügyben tavaly októberben vették őrizetbe drog szállítása miatt, majd a házában illegális fegyvert is talált a rendőrség. Ha a 35 éves rap világsztárt bűnösnek találják, akár négy év börtönbüntetést is kaphat.

Snoop Doggnak nem először gyűlik meg a baja a rendőrséggel. 1990-ben kokain birtoklásáért ítélték el, majd 1993-ban illegális fegyverviselés vádjával került bíróság elé, de beismerte bűnösségét annak fejében, hogy hároméves próbaidőre kerül, és nyilvános állásfoglalásokat kell tennie az erőszak ellen.

Snoop Dogg április 5-én Budapesten is koncertezett volna, de botrányai miatt Angliából kitiltották, ezért európai fellépéseit is lemondta. Menedzserei azt ígérik, hogy jön Európába, sőt Budapestre is, valószínűleg júniusban, de a végleges időpontok még nem dőltek el.

Shake

Szerv-feketepiac, határok nélkül

A hetekben az egyik new york-i kórházban megtörtént az első méh-átültetés. Még nem tudni, az új „tulajdonos” képes e terhességre, a műtét mindenesetre sikeres volt, és ezzel nőtt az átültethető szervek száma. De nőtt a transzplantációra várók szinte végtelen listája is. A WHO adatai szerint 2006-ban körülbelül 6000 illegális szerv-kioperálás történt. Működik a szerv-csempészet.

Elon Musk bemutatta az MI-t, ami „akkor is az igazságot keresi, amikor az igazság ellentétes azzal, ami politikailag korrekt”

Elon Musk bemutatta az MI-t, ami „akkor is az igazságot keresi, amikor az igazság ellentétes azzal, ami politikailag korrekt”

Teljes őrület, vagy van benne logika? Mit mond a játékelmélet Trump ámokfutásáról?

Teljes őrület, vagy van benne logika? Mit mond a játékelmélet Trump ámokfutásáról?

Drága légtisztító helyett szobanövény – ez a hét növény többre képes, mint gondolná

Drága légtisztító helyett szobanövény – ez a hét növény többre képes, mint gondolná

„Jelentős legális jövedelemmel rendelkezik jelenleg is” – ezt válaszolta Polt Péter arra, hogy miből van pénze Schadl Györgynek megváltani a lefoglalt értékeit

„Jelentős legális jövedelemmel rendelkezik jelenleg is” – ezt válaszolta Polt Péter arra, hogy miből van pénze Schadl Györgynek megváltani a lefoglalt értékeit