szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Forbes megint a zsebekben turkál. Ezúttal a legjobban kereső celebpárokról hozta ki listáját, az első és a harmadik helyezeteknél pedig az asszony jóval lepipálja a férjet. Íme.

76-72-50, ezek a bűvös számok szerepelnek a három legjobban kereső házaspár kereseti kimutatásán, méghozzá millióban és dollárban értve. A Forbes a szokásos felmérését a celebcsaládokra is kiterjesztette, s ezt évekig Beyoncé Knowles és Jay-Z vezette. 2010 és 2011 májusa között azonban lekörözte őket a Brady-Bündchen házaspár, a szupermodell ugyanis 45 milliót vitt haza 12 hónap alatt, míg férje 31 milliót, 14 millióval kevesebbet keresett.

A dolog pikantériája, hogy Gisele Bündchen 2009 decemberi szülése után fél évvel már munkába állt, és idén májusban még tovább ment: saját fehérnemű-kollekcióját mutatta be Sao Paolóban, természetesen saját testét is bevetve. Az egyik legjobban fizetett modell ezen kívül még cipőkkel és kozmetikai szerekkel is foglalkozik saját neve alatt, de szívesen hirdeti más cégek portékáit is. Férje, Tom Brady sem panaszkodhat, a focista ugyanis szeptemberben négy évvel meghosszabbította szerződését New England's Patriots-cal, évi 72 milliós gázsi ellenében, ami az észak-amerikai profi futball liga (NFL) történetében páratlan.

Csak a pénztárcájuk zsíros
©

A második helyre csúszott zenészházaspár csupán négymillóval maradt le Bündchenéktől. A keresetek megoszlása azonban igazságosabb, Beyoncé 35 milliót zsebelt be - főképp üzleti érdekeltségeiből, míg Jay-Z reklámügynökségével, a három éves, 150 millió dolláros Live Nation szerződésével, a sportklub részvényeivel és saját szórakozóhelyének bevételeivel járult hozzá a közös kasszához a 2010/2011-es Forbes által jegyzett pénzügyi évben.

Angelina Jolie és Brad Pitt a harmadik helyen végzett, 50 millió dolláros összeadott bevételeik filmjeikből és reklámszerződéseikből tevődik össze, náluk is, mint Bündchenéknél az asszony keres jobban. A Salt ügynök és Az utazó szerepei 30 millió dollárt értek, pedig egyik sem volt átütő siker. Pitt saját produkciós cégével és filmszerepeivel tudott 20 milliót összeszedni, Az élet fájában nyújtott alakításáért például esélyes lehet az Oscarra jövőre.

Angelina Jolie és Brad Pitt: a férj az Oscar-esélyes, mégis a feleség keres többet
©

A negyedikek Beckhamék. Igaz, a 45 milliós összkeresetükből 40 milliót a focista férjnek köszönhetnek, aki, bár nem fog éhen halni idén sem, volt már zsírosabb szerződése is. Az Adidasnak és a Samsungnak is dolgozik, amíg rúgja a bőrt, míg az ex-Spice Girl, Victoria saját divatkollekciójával szedett össze 5 milliócskát tavaly.

45 milliós összkereset Beckhaméknek
©

Bár Kristen Stewart és Robert Pattinson nem házasok, a párok között mégis előkelő helyet foglalnak el, főleg, ha összgázsiról van szó. A Forbes szerint a Twilight-sztárok 20 milliót kaptak szerepeikért, így 40 millióval az ötödik leggazdagabb szerelmespárt alkotják hetedhét határon túl.

Palkovics: A cégvezetőkre és a dolgozókra kell hagyni, mi legyen a home office sorsa

Palkovics: A cégvezetőkre és a dolgozókra kell hagyni, mi legyen a home office sorsa

Találtak egy 78 000 éves sírt, benne egy 3 éves gyerek maradványaival

Találtak egy 78 000 éves sírt, benne egy 3 éves gyerek maradványaival

Oltópont nyílik a Drakula-kastélyban

Oltópont nyílik a Drakula-kastélyban