szerző:
MTI

Összesen 48 serpenyővel sütött egyszerre palacsintát Gyenes Csaba zsombói római katolikus plébános, ezzel új magyar rekordot állított fel kedden a Csongrád megyei községben.

Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora elmondta: korábban ilyen rekord nem létezett itthon, és arról sincs tudomása, hogy a világon másutt próbálkoztak volna hasonlóval, így a plébános feltehetően világcsúcsot állított fel.

A sütéshez Gyenes Csaba egyforma serpenyőket használt. Ezeket rendszeresen megolajozta, és már az előkészületkor gondosan ügyelt arra, hogy a villanyrezsók, gáztűzhelyek mindegyiket átforrósítsák. A rekordhoz hagyományos palacsintatésztát készítettek, az összetevők vegyítéséhez azonban fúrógépre szerelt festékkeverőt használtak.

A sütőket a katolikus általános iskola udvarán egy sátor alatt állították fel, ezt több száz diák vette körül, akik a húszperces rekordkísérlet alatt folyamatosan buzdították a plébánost, és még egy plakátot is készítettek „Hajrá, Atya!” felirattal.

Gyenes Csaba volt, hogy egyszerre két vagy három serpenyőbe öntötte a tésztát, és körbejárva folyamatosan ellenőrizte, rendben sülnek a palacsinták. Amikor a tészta egyik oldala megsült, a plébános feldobva fordította meg a palacsintákat.

A rekordot komoly tréning előzte meg, a plébános az elmúlt két hónapban rendszeresen napi másfél órát tornázott, de mint mondta: a csúcsbeállításhoz a fizikai teljesítmény mellett komoly koncentrációra is szükség volt.

10 év után itt a vége az androidos édességneveknek

10 év után itt a vége az androidos édességneveknek

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

Illinois államban is tanárhiány van, 2023-tól havi minimum egymilliót fizetnek nekik ezért

Illinois államban is tanárhiány van, 2023-tól havi minimum egymilliót fizetnek nekik ezért

Több ezer gyorshajtót fogott a rendőrség

Több ezer gyorshajtót fogott a rendőrség

Frontális karambol történt Bárándnál, mentőhelikopter szállította kórházba a sofőröket

Frontális karambol történt Bárándnál, mentőhelikopter szállította kórházba a sofőröket

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban