szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Blikk értesülései szerint a Kossuth-díjas színész ittasan okozott balesetet a MOM Park mélygarázsában, vérében 2,17 ezrelék volt a véralkoholszint. Így vezetni bűncselekmény.

"Ittasan nem vezettem, az esemény egyéb szerencsétlen következményeiért a felelősséget természetesen vállalom... Oszter Sándor" – írta a színész február 14-i közleményében, miután a Blikk megírta: Oszter feltehetően részegen nekihajtott a MOM Park bevásárlóközpont mélygarázsa előtti márványoszlopnak, majd tolatás után sikerült legurulnia a parkolóba, de ott többször nekiment a falnak, végül segítséggel parkolt le. Szemtanúk szerint járása bizonytalan volt, harsányan viselkedett, s égő cigarettával a szájában sétált be a bevásárlóközpontba. Az általa okozott kár hozzávetőlegesen hétszázezer forint.

A rendőrök az eset után előállították Osztert, mivel megtagadta a szonda megfújását. Végig tagadta, hogy ivott, de amikor közölték vele, hogy vérvételre viszik, vadul elkezdett tornagyakorlatokat végezni. Hosszú percekig fekvőtámaszozott, karlendítés és guggolásból felállás is volt.

MTI / Beliczay László

A Blikk a vizsgálatot végző intézményből kapott információi szerint Oszter Sándor vérében 2,17 ezrelék volt a véralkoholszint a baleset idején, ez 8-10 felesnyi tömény elfogyasztásának felel meg. A lap megpróbálta szembesíteni az eredménnyel a színművészt, de nem reagált megkeresésükre.

A vonatkozó jogszabály szerint, aki közforgalom elől el nem zárt magánúton, ittas állapotban vezet, vétséget követ el, amely 2 évig  terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Elvehetik a jogosítványát is, minimum 1 évre, vagy akár véglegesen – mondta a Blikknek Légmán Imre ügyvéd, aki hozzátette: súlyosbító körülmény lehet az alkoholszint és a vezető előélete.

 

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet

Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet