YouTube Űrlaboratórium a neve annak a projektnek, amit a videomegosztó és a NASA indított közösen: ezen keresztül 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amik közül a két legjobbat a Nemzetközi Űrállomáson, 86 kilométeres magasságban el is végzik úgy, hogy azokról a YouTube élő közvetítést ad majd.
A verseny célja, hogy a diákokat közelebb vigye a természettudományokhoz, a mérnöki munkához és a matematikához, valamint segítse kreativitásuk és analitikai készségük kibontakozását. A YouTube parnere a NASA mellett az európai és a japán űrügynökség, a Space Adventures nevű űrturisztikai vállalat, valamint a Lenovo számítástechnikai cég is.
Az egyéni vagy csoportos jelentkezők két perces videóikat december 7-ig tölthetik fel a versenyt meghirdető oldalra, legfeljebb három kísérlettel lehet pályázni. Az első kör eredményhirdetése 2012. január 3-án lesz, amikor hatvan kísérletet juttatnak tovább a végső megmérettetésbe.
A bírálók között olyan nagy nevek is vannak, mint Stephen Hawking asztrofizikus - olvasható a Space.com ismeretterjesztő portálon.