Goldie Hawn váratlanul úgy döntött, hogy kiszáll az HBO The Viagra Diaries című sorozatából, amelynek pilotját a közeljövőben kezdték volna el forgatni, erősítette meg a hírt hivatalosan a Deadline. A 66 éves, Oscar-díjas amerikai színésznő még 2011 júniusában vállalta el a Barbara Rose Brooker 2009-es bestsellere alapján készülő sorozat főszerepét, döntésének okait pedig egyelőre nem közölte a nyilvánossággal. Távozása mindenkit nagyon meglepett, hiszen Goldie Hawn utoljára tíz évvel ezelőtt, a 2002-ben készült Örök lányok című vígjáték kedvéért állt a kamerák elé.
Az HBO ettől függetlenül nem hagyja veszni saját gyártású szériáját, a beszámolók szerint újabb meghallgatások keretén belül már keresik is a megfelelő színésznőt, akire rábízhatnák a főszerepet. Ami pedig az eddigi szereposztást illeti, egyelőre csak Wendi McLendon-Covey írt alá szerződést a csatornával, ő tehát már biztosan szerepelni fog majd a szériában, amelynek producere nem más, mint Darren Star. Az ő nevéhez olyan népszerű sorozatok fűződnek, mint a Melrose Place, a Beverly Hills, 90210 vagy a Szex és New York.