Iszonyú iram jellemezte a madridi találkozót, a hazaiak az elejétől a végéig nyomtak, toltak, szántottak, futottak, rohantak, letámadták a City-t, szinte az egész meccsen. Az első félidő madridi fölényét nem lehet megkérdőjelezni, Mancini csapata egyértelműen kontrákra rendezkedett be, nem alaptalanul, de ez majd csak a második félidőben bizonyosodott be. Még annyi hozzátartozik a meccs előtti krónikához, hogy Sergio Ramos kimaradt a Real kezdőjéből, állítólag összevitatkozott Mourinho mesterrel, az pedig az Álmoskönyv szerint nem sok jót jelent.

Helyzeteket a Real dolgozott ki az első 45 percben, a legfeltűnőbb Ronaldo részéről érkezett: egy csellel gyönyörűen került helyzetbe a tizenhatoson belül, aztán bal oldalról eltekerte volna Hart mellett a hosszúba, de nem volt elég pontos, a félidő helyzete kimaradt. Higuaínnak is volt lehetősége, de ő sem volt szerencsés, hiába ért jókor jó helyre, a befejezés ma nem sikerült neki. A Manchester City az első félidőben csalódást okozott, megfojtotta őket a Madrid, egyedül Yaya Touré nézett ki jó focistának a játéka alapján. Ronaldo próbálkozott, de pontatlan volt, Di Maria kitűnt elevenségével, de a 0-0, ami 45 perc után az eredményjelzőn állt, nem sejtette a nézővel, hogy olyan második félidő jön, amire sokáig emlékezünk majd.

A második félidő képe nem nagyon változott, illetve annyiban, hogy a City többet birtokolta a labdát, mint az első játékrészben, nem volt nehéz, mert volt olyan, hogy a Real 74-36-ra vezetett a meccs közepén.
Az talán még fontosabb a manchesterieknek, hogy eredményesség is társult a labda birtoklásához (így szokott lenni), de addig is Marcelo két nagy lövése jelentett veszélyt.
Húsz perc volt hátra a meccsből, amikor a frissen beállt Dzeko góllá váltotta Yaya Touré csodálatos ütemű passzát, villámgyors, pontos kontra futott végig a pályán, ez volt a City első igazi nagy helyzete. 0-1

Nem hagyta magát a Madrid, és az igazság az, hogy nem érdemelték meg, hogy hátrányba kerüljenek. Egyszer elaludtak, s máris bűnhődtek, Marcelo azonban nem hagyta, hogy sokáig búsuljon a hazai közönség. Harmadik távoli próbálkozása gólt ért, balról, 16 méterről suhintott gólt, szép volt, annak ellenére, hogy megpattant. 1-1

Kolarov volt a következő dramaturg, beadásnak szánt lövése becsúszott Iker Casillas kapujába, de nem potya volt, csak furcsa. 30 méterről lőtte a bolgár játékos, nem ért bele senki, csak sokan próbálkoztak, hát így történt. 1-2

A csereként beállt Benzema is letette névjegyét, hosszú gólcsend után talált be, tizenhat méterről, jobb oldalról, a 16-os széléről. 2-2

18  percen belül négy gól született, üvöltött a stadion, és még nem volt vége! Benzema csodálatosan passzolt Ronaldohoz a tizenhatoson belül, önzetlen volt a francia, a portugál szupersztár jól is lőtt, de Hart menteni tudott. Még.

Az utolsó perc katarzist hozott: Ronaldo balösszekötőből,12 méterről zárta le ezt az őrült tűzijátékot, és lőtte a hazai csapat harmadik gólját. Megérdemelte, mert annyira akarta. Mourinho mester az Armani öltönyében üvöltve csúszott térden a füvön, és a portugálon is látszott, hogy ezt nem minden nap éli át. 3-2

Csodálatos meccset vívott a két csapat, méltó volt a találkozó a BL-nyitányhoz, és a két szupergazdag együtteshez is. A Manchester City megrázta magát, Yaya Touré volt a legjobbjuk, és majdnem kiénekelték a sajtot a hazaiak szájából. Hogy mégsem, azt a Real elképesztő győzni akarása, a szerencséje (megérdemelték), és Ronaldo klasszisa döntötte el. Soha rosszabbat!