Elhunyt Ocskay Gábor válogatott jégkorongozó

Harmincnégy éves korában szerda hajnalban elhunyt Ocskay Gábor válogatott jégkorongozó. Az Alba Volán játékosának halálhírét édesapja, id. Ocskay Gábor közölte.

  • MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu
Elhunyt Ocskay Gábor válogatott jégkorongozó

Idősebb Ocskay Gábor annyit mondott, „Gábor éjfélkor rosszul lett, szívinfarktust kapott, és már nem tudtak rajta segíteni”. A boncolása szerda délelőtt lesz Budapesten, ezt követően tudnak majd pontosabb felvilágosítást adni a tragédia részleteiről – közölte a család nevében nyilatkozó Horog László újságíró, aki annyit még hozzátett, hogy a fehérvári játékos Budapesten élő menyasszonyánál pihent, amikor éjfélkor rosszul lett. Kihívták hozzá az orvosokat, de már nem tudtak segíteni rajta.

A 2004 szeptemberében diagnosztizált szívizom-betegsége miatt Ocskay Gábor négy hónapot kihagyott, azt követően viszont megkapta az engedélyt a sportolásra. „Gábor azóta is folyamatosan járt kontrollra, és semmi jele nem volt, hogy rosszul lenne. 2004-ben több orvosi beavatkozás történt, tudomásom szerint szívkatéterezése is volt, ám nagyobb műtétre végül nem került sor” – mondta Horog László.

© icehockey.hu
A klub saját halottjának tekinti a Ocskay Gábort, a ravatalozás és a temetés is Székesfehérváron lesz. A válogatott csapatkapitánya, Kangyal Balázs hajnalban úgy nyilatkozott: sokkolta a hír. „Gyakran beszélgettünk Gáborral, kedden fél órát. Aztán este fél tizenegykor hívtam, hogy boldog névnapot kívánjak neki, de már nem vette fel. Küldtem neki egy sms-t. Szerdán találkoztunk volna. Szörnyű, felfoghatatlan, ami történt. Olykor panaszkodott, hogy fáradt, de a szezon kimerítő, hosszú, ezen senki nem csodálkozott” – mondta a csapatkapitány.

Énekes Lajos, az Alba Volán megbízott vezetőedzője elmondta, hogy Ocskay legutóbb januárban volt szívkontrollon, és minden rendben volt. „Minden játékosunk átesik időszakos orvosi vizsgálatokon, Gábor negyedévente-félévente külön szívellenőrzésre járt. Legutóbb januárban volt ilyenen. Egyszerűen nem térek magamhoz...” – mondta.

Tokaji Viktor válogatott hátvéd, aki egy hónappal ezelőtt éppen Ocskaytól vette át a csapatkapitányi posztot, az mondta: „Döbbenet! Szombaton még bajnoki címet szerzünk, most meg elveszítjük legjobb játékosunkat, egy igazi barátot, aki mindig mindenben segített."

A csatár szombaton lett kilencedik alkalommal magyar bajnok az Alba Volánnal. A válogatottban 187-szer szerepelt, és eddigi legnagyobb sikerét tavaly áprilisban érte el, amikor a nemzeti csapat hetven év elteltével feljutott a világ élvonalába. A vb előtt álló válogatott jövő hétfőn kezdi meg edzőtáborát. Az Alba Volán játékosai a sikeres bajnoki finálé után addig pihenőt kaptak. A csapat április 2-án és 3-án Finnországgal, 6-án és 7-én Norvégiával, 22-én pedig Oroszországgal játszik felkészülési mérkőzést.

© MTI - Koszticsák Szilárd


A hokis nagy álma vált volna valóra, ha szerepelhetett volna az április 24-én kezdődő svájci világbajnokságon, ahol – többek között – Kanadával, előtte pedig a címvédő orosz együttessel is megmérkőzik a magyar válogatott.

Ocskayt háromszor (1994, 1995, 2006) választották meg az év játékosának, ötször (1994, 1997, 2002, 2004, 2008) lett a legtechnikásabb játékos, és háromszor (1994, 2006, 2007) a legjobb csatár. Pályafutása során kizárólag az Alba Volánban szerepelt, pedig többször csábították külföldre.