Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Többek között a női kézilabda Bajnokok Ligája tavalyi döntője és a Szkopje-Barcelona férfi BL-csoportmeccs is bundagyanús - értesült a dpa német hírügynökség.
Az európai szövetség (EHF) - miután az utóbbi hetekben több találkozóról derült ki, hogy megpróbálták megvesztegetni a bírókat - minden játékvezetőt megkérdezett, hogy tud-e hasonlóról. Ekkor derült ki, hogy az orosz Zvenyigorod és az osztrák Hypo NÖ BL-finálés találkozója is "gyanús". Február végén látott napvilágot az a vád, mely szerint a 2007-es férfi Bajnokok Ligája német házidöntőjében a THW Kiel a Miroslaw Baum-Marek Goralczyk lengyel bírópárost "megvette" a Flensburg-Handewitt elleni párharc visszavágóján.
A három évvel ezelőtti férfi KEK-fináléban két német bíró, Bernd Ullrich és Frank Lemme állítólag pénzt fogadott el annak elősegítésére, hogy az orosz Csehovszki Medvegyi nyerjen a spanyol Valladolid ellen, míg a múlt héten a dán Martin Gjeding, Mads Hansen bírópáros közölte: a tavaly júniusi Románia-Montenegró férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt a hazaiak 30 ezer eurót kínáltak fel nekik egy kofferben a támogatásért cserébe. Az EHF - ha találnak bizonyítékokat - jogi lépéseket tesz és a jövőben megreformálja a bíróküldést, többek között felemeli a játékvezetők prémiumát.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.