Massimo Moratti az Inter-híveket aligha megnyugtató "valószínűségszámmal" az Il Giornalénak adott, és vasárnap közölt interjúban rukkolt elő. "Mint szurkoló, azt szeretném, ha nálunk folytatnák, mint elnök viszont, akinek a gazdasági egyensúlyt is figyelembe kell vennie, azt mondom: ha akarnak, távozhatnak. És akik őket akarják, már tudják az árukat" - fogalmazott az elnök a napilapban.
Ibrahimovic és Maicon iránt több klub is érdeklődik, a legkomolyabb kérőként jó ideje a Real Madridot, a londoni FC Chelsea-t és az FC Barcelonát említik a nemzetközi médiában. Az EFE külön kitért rá, hogy az Inter sportigazgatója, Marco Branca az elmúlt hét végén Madridban járt, s állítólag találkozott a spanyol királyi klub régi-új elnökével, Florentino Pérezzel is. Sajtóértesülések szerint a Real-főnök 25 millió eurót adna Maiconért, miközben az Inter 35 millió körüli summáért lenne hajlandó elengedni a védőt. Ibrahimovicért a spanyol klub mintegy 50 milliót ajánl, továbbá a holland légiós különítményéből a középpályás Wesley Sneijdert pluszban.
Moratti ugyanakkor Joan Laportával tárgyalt, de e megbeszélés nem járt eredménnyel, mert az Inter első embere így nyilatkozott: "A Barcelona elnöke, aki jó barátom, Ibrahimovic dolgában nem jutott döntésre, én meg nem kértem Samuel Eto'o-t". Eszerint nem jön létre a sokat emlegetett csatárcsere, legalább is a kameruni támadót a katalán klubelnök nem adja a svéd futballistáért. Kérdés persze, hogy a klubvezérek tényleg az utolsó szót mondták-e ki az ügyben...
Moratti: 50 százalék, hogy Ibrahimovic marad
Az olasz futballbajnok Internazionale elnöke szerint ötven százalék az esélye annak, hogy a csapat idén gólkirály svéd támadója, Zlatan Ibrahimovic és a brazil hátvéd Maicon a milánói alakulat játékosa marad.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.