A FIA vasárnap jelentette be: vizsgálatot indított egy tavalyi futamon történt gyanús baleset miatt. A szervezet részleteket nem közölt, de több autósporttal foglalkozó szaklap - például az autosport.com és a grandprix.com -, illetve a brazil Globo televíziós csatorna is úgy tudja, hogy a tavalyi, Szingapúri Nagydíjon történt incidens a vizsgálat tárgya.
"Jelenleg nagyon nem hiányzik a sportágnak egy ilyen eset" - mondta Ecclestone kedden a brit Times napilapnak adott interjújában. "Ha a Renault valóban szándékosan befolyásolta a verseny végeredményét, és ezért megbüntetik, akár még az is megtörténhet, hogy jövőre nem áll rajthoz. Nyilvánvalóan veszélyes lenne az autósport szempontjából, ha egy ilyen nagy múltú istálló kilépne az F1-es sorozatból."
A villanyfényes ázsiai futamon a brazil ifj. Nelson Piquet, a Renault pilótája - elképzelhető, hogy szándékosan - a 13. körben nagy sebességgel a falnak rohant, ezért bejött a biztonsági autó, így a már korábban első tankolását megejtő, a 14. helyről elrajtolt csapattárs, a spanyol Fernando Alonso jelentős előnybe került a többiekkel szemben, akiknek még ez után kellett üzemanyagvételre kiállniuk. A kétszeres világbajnok hamarosan az élre állt, és végül a futamot is megnyerte.
Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke nem kommentálta a híreket, de Ecclestone szerint kitartóan állítja, hogy nem tud olyan esetről, amikor szándékosan befolyásolták volna valamelyik futam végeredményét.
Ecclestone szerint a Renault kiléphet a Forma-1-ből
Bernie Ecclestone, a Forma-1 jogtulajdonosa szerint elképzelhető, hogy a Renault távozik a Forma-1-ből, amennyiben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vétkesnek találja az istállót a tavalyi, Szingapúri Nagydíjon történt incidens miatt.
Foci-vb 2026
Ki állítja meg a félelmetes francia válogatottat, ahol még az aranylabdás is legfeljebb másodhegedűs?
Szájeltakarásért piros lap? Ez már a második volt a világbajnokságon
Távozik Ronald Koeman a holland válogatott kispadjáról a Marokkó elleni kiesés után
Döntöttek az olvasók: ez a focivébé legmenőbb meze
A volt államtitkárok lelépési pénzét kifizetik, Orbán minisztereinek visszatartott jussát civileknek adja a kormány
Vészhelyzetben kell újraépítenie a környezetvédelmet a Tisza-kormánynak, de zsebre teszik-e a népszerűségvesztést?
Euronews: újabb vizsgálat következhet Várhelyi Olivér ellen a brüsszeli kémügyben
A végletekig fokozták az izgalmakat a Portugália – Horvátország meccsen, végül Cristiano Ronaldo örülhetett
A vb előtt biztosan nem gondolta volna, hogy megéri virrasztani ezért a meccsért, pedig kár lenne kihagyni
Négy megyére citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt
Szalmonellás tészta miatt járvány söpör végig 14 európai országon, köztük Magyarországon is
Brüsszel biztosra ment: csak a magyar kémekből csináltak hülyét
9 nap alatt 31 ember halt meg közlekedési balesetben: mi történik az utakon?
Az őstehetség, aki kinőtte a rászabott szerepet – 90 éves lenne Hofi Géza
Marabu Féknyúz: Színházi közvetítésünk
Ki következik?