Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A nagyon gyenge bajnoki rajt miatt hétfőn menesztették Lucien Favre-t, a Dárdai Pált is foglalkoztató német Hertha BSC vezetőedzőjét.
A döntés nem volt váratlan, hiszen a legutóbbi szezonban a labdarúgó Bundesliga negyedik helyén végzett fővárosiak a mostani kiírásban kilátástalanul gyengén játszanak, s az eddigi hét forduló során csupán három pontot szereztek, amivel utolsók a tabellán. Ráadásul pontjaikat még az első fordulóban gyűjtötték be, azóta pedig hatszor veszítettek.
Az utolsó két bajnokit 1-9-es gólkülönbséggel (-Freiburg 0-4, -Hoffenheim 1-5) záró együttes trénerének helyét ideiglenesen a klub utánpótlás csapatának eddigi edzője, Karsten Heine veszi át.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.