50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Verrasztó Evelyn ezüstérmet nyert szombaton 100 m vegyesen az isztambuli rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
A 200 m vegyesen korábban aranyérmes magyar versenyző 58.21 mp-es országos csúccsal szerezte meg a második helyet (saját, pénteken úszott 58.61-es idejét módosította négy tizeddel). Győzött a holland Hinkelien Schreuder 57.85-tel.
Férfi 200 m pillangón már nem volt oka ennyi örömre a magyar tábornak, a harmadik idővel fináléba került Cseh László ugyanis - aki pénteken világcsúccsal nyerte a 400 vegyest - csak hatodikként érkezett a célba, míg a szétúszás után döntőbe jutott, fiatal Pulai Bence kilencedik lett.
Szilágyi Ádám 51.83 mp-es egyéni csúccsal 9.-ként zárt elődöntős futamában 100 m férfi háton, ez összesítésben a 15. helyhez volt elegendő. Ő nem lesz ott a szám döntőjében, Dara Eszter azonban női 100 m pillangón igen, ugyanis a 56.86 mp-es országos csúccsal a nyolcadik lett a szombati elődöntőben. Ugyanebben a számban Bordás Beatrixnak nem sikerült bekerülnie a vasárnapi fináléba, 59.71-gyel 20. lett.
Az utolsó szombati magyar szereplő, Takács Krisztián hetedikként zárt a 100 m gyors döntőjében 47.31 mp-es országos csúccsal, saját, pénteki 47.36-os eredményét megjavítva.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.