Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Botrányos körülmények között búcsúzott a hódmezővásárhelyi ASA-Consolis-HNKC csapata a Magyar Kupától. Háromgólos veresége után a szurkolók berontottak a pályára, hogy számon kérjék a gyenge szereplést – írja a delmagyar.hu.
Fájdalmas búcsú a magyar kupától © delmagyar.hu |
„Sajnálom, hogy nem tudtunk örömöt szerezni az igazi szurkolóinknak. A lányok sírnak az öltözőben, most nem tudok többet mondani” – kommentálta az esetet az edző, Farkas József. Arra a kérdésre, mit szól a fent említett drukker állításához, miszerint megütötte őt, így felelt: „Nekem rontott, szidalmazott, erre emlékszem. Egyébként is, semmi keresnivalója nem volt a pályán.” A hivatalos jegyzőkönyvbe ez került: „A csapatok kézfogása után egy néző beszaladt a pályára, dulakodás, verekedés kezdődött, amit a helyi rendezők és a rendőrök szüntettek meg."
„Sajnálom, ami történt – tette hozzá Mucsi Tamás, a vásárhelyi klub ügyvezetője. – Mindkét fél hibázott, a nézők nem jöhetnek be a küzdőtérre, nekünk pedig nem lett volna szabad felvenni az odadobott kesztyűt, reagálni a szidalmazásra, a provokációra.” Az ügy valószínűleg a szövetség fegyelmi bizottsága előtt folytatódik.
NŐI KÉZILABDA, MAGYAR KUPA |
NEGYEDDÖNTŐ ASA-CONSOLIS-HNKC – DEBRECEN 23–26 (10–12) Vásárhely, Balogh Imsi Sportközpont, 800 néző. V.: Horváth, Marton ASA-CONSOLIS-HNKC: ABRAMOVICS – Lovász 1, NYIKOLAJENKO 7, Gerstmár R. 1 (1), Gaál 2, Polláková 5, Koroknai 3 (1). Csere: Mucsi-Vörös (kapus), Fülöp, Wolf 1, Jókai 1, Nagy I. 1, Busi 1 (1). Edző: Farkas József. DEBRECEN: PASTROVICS – Csáki 3, Sinkarenko 1, Szabó V. 2, Crap 2, BOGNÁR B. 10 (6), STUPARICOVÁ 5. Csere: Kiss É. (kapus), Dakos, Szrnka, Hornyák D. 2, Kovács A. 1. Edző: Bakó Botond. Kiállítások: 8 ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/3, ill. 6/6. Az eredmény alakulása: 10. perc: 1–4, 13. p.: 4–5, 28. p.: 10–10, 37. p.: 15–14, 43. p.: 15–18, 50. p.: 18–22, 59. p.: 21–26. |
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.