Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Bő két hét alatt már a harmadik vesztegetési ügy pattant ki az európai kézilabdában.
Ezúttal a dán Martin Gjeding, Mads Hansen bírópáros közölte, hogy a tavaly júniusi Románia-Montenegró férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt a hazaiak 30 ezer eurót kínáltak fel nekik egy kofferben, hogy támogassák őket. A játékvezetők ezt jelezték az európai szövetségnek (EHF), amely - állításuk szerint - nem vizsgálta ki az esetet.
Az EHF ugyanakkor hétfőn éppen arra hivatkozva nem kezdett nyomozást a 2006-os férfi KEK-döntő bundagyanújával kapcsolatban, hogy nem volt róla tudomása. A három évvel ezelőtti KEK-finálé kapcsán csalással gyanúsítanak két német bírót, akik állítólag pénzt fogadtak el annak elősegítésére, hogy az orosz Csehovszki Medvegyi nyerjen a spanyol Valladolid ellen.
Frank Lemménél és Bernd Ullrichnál a visszavágó másnapján, Oroszországból való kiutazásukkor a határőrök 50 ezer dollár készpénzt találtak egyikük táskájába rejtve. A játékvezetők elismerték, az összecsapás előtt a házigazdák megkérték őket, hogy döntéseikkel fordítsák az oroszok javára a találkozót, ám tagadják, hogy ezt megtették, illetve hogy pénzt fogadtak volna el. Az EHF vasárnap úgy határozott, hogy mindkét játékvezető licencét határozatlan időre felfüggeszti.
Martin Gjeding és Mads Hansen azonnal jelezte az esetet |
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.