szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy, a Real Madrid csapattagjainak nevével ellátott labdát ajánlott fel árverésre a kaposvári Mézga Focisuli vezetője; a bevételt Kriston Attila, a Ferencváros egykori játékosa súlyos beteg feleségének gyógykezelésére szeretnék fordítani.


Horváth János, a kaposvári klub tulajdonosa elmondta: amikor néhány héttel ezelőtt betörtek a szertárukba és tönkretették a felszerelésüket, ami veszélybe sodorta a tavaszi fordulóban való részvételüket, nagyon sokan siettek a segítségükre. 

Az akkor feléjük áradó szeretetből és segíteni akarásból szeretnének valamit visszaadni azzal, hogy a 2006-ban, Puskás Ferenc temetésének napján, az emlékére Budapesten megrendezett, a kaposvári mézgások ificsapatának nyertes focimeccse után a Real Madrid felnőttcsapatában játszó játékosok nevével ellátott és azóta nagy becsben tartott labdát felajánlják árverésre - mondta a klub vezetője.

Kriston Attila a Ferencváros szurkolóihoz fordult segítségéért, hogy ki tudja fizetni súlyos beteg felesége olaszországi gyógykezelését. A klub hivatalos oldalán Dragóner Attila már jelezte, hogy ők is gyűjtést szerveznek a Kriston család részére. A csapat védője felajánlotta mezét az árverésre, és bízik abban, hogy csapattársai is csatlakoznak majd hozzá - írta az internetes hírportál.

Horváth János hozzátette, hogy nemrég egy napilapból értesült a Skóciában is megfordult, legutóbb Pakson szereplő futballista feleségének állapotáról és arról is, hogy segítségre van szükségük. Ekkor döntött úgy, hogy felajánlja a család javára a klub féltve őrzött relikviáját.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!