szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hétvégén Melbourne-ben rendezték a Forma-1-es idény első futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A várakozásoknak megfelelően az újonc Brawn GP kettős győzelmet aratott, a harmadik helyet végül – mindenki és saját meglepetésére is –a tavalyi világbajnok, Lewis Hamilton szerezte meg.


A nagyok számára nem kezdődött jól az idei év. A Ferrarik katasztrofálisan szerepeltek az Albert Parkban, az első körök után gyakorlatilag nem sok közük volt az érdemi versenyhez, nem is bírták végig. A BMW Sauberek víkendje akár még jól is alakulhatott volna, de három körrel a verseny vége előtt a lengyel Robert Kubica és Sebastian Vettel (Red Bull) összeakadt a második és harmadik helyen, miközben előbbi éppen előzni próbált, így mindkettejük versenye véget ért.

A McLarennek már a rajt sem sikerült jól, Heikki Kovalainen rögtön ki is esett. Senki nem várt azonban az istállótól jó teljesítményt, hiszen az utóbbi időben rendszeresen hallani és olvasni lehetett, hogy a Mercedesek nagyon lassúak. Ehhez képest Lewis Hamilton, a brit istálló világbajnok pilótája meglepetést okozott azzal, hogy a negyedik helyen autózott be a célba, sőt Jarno Trulli (Toyota) huszonöt másodperces büntetése után a harmadik helyen végzett (az olasz pilóta szabálytalanul akkor előzött, amikor a safety car a pályán volt). 

„Lényegesen több pontot szereztünk, mint vártuk – magyarázta a versenyt a 18. helyről kezdő 24 éves brit pilóta. – Egy pont megszerzését tűztük ki célul, a hat pont fantasztikus teljesítmény. Természetesen senki sem felejti el, hogyan értük el ezt az eredményt. A stratégiánk tökéletes volt, a csapat pedig nagyszerű munkát végzett.”

„Életem egyik legjobb versenyét futottam, még a lelkemet is kihajtottam Ausztráliában. Ez volt a legnehezebb futam egész életemben, de összességében az egyik legjobb is” – tette hozzá Hamilton.

FORMA-1, AUSZTRÁL NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY - EMLÉKEZTETŐ
1. Jenson Button (brit, Brawn GP) 1 ó 34:15.784
2. Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) + 0.807 mp
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) + 2.914 mp
4. Timo Glock (német, Toyota) + 4.435 mp
5. Fernando Alonso (spanyol, Renault) + 4.879 mp
6. Nico Rosberg (német, Williams) + 5.722 mp
7. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) + 6.004 mp
8. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) + 6.298
9. Adrian Sutil (német, Force India) + 6.335 mp
10. Nick Heidfeld (német, BMW Sauber) + 7.085 mp
11. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) + 7.374 mp
12. Jarno Trulli (olasz, Toyota) + 1.604 mp + 25 másodperces büntetés
13. Mark Webber (ausztrál, Red Bull Racing) + 1 kör
14. Sebastian Vettel (német, Red Bull Racing) + 2 kör
15. Robert Kubica (lengyel, BMW Sauber) + 3 kör
16. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) + 3 kör



















HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!