Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Szávay Ágnes szetthátrányból fordítva legyőzte a francia Aravane Rezait, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a madridi salakpályás tenisztorna 3,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.
Rosszul kezdett a magyar játékos, 1:1 után háromszor is elveszítette adogatójátékát, így gyorsan 6:2-re elbukta a nyitószettet. A folytatásban már valamivel összeszedettebb volt Szávay, s ugyan szervagémjei közül kettőt megint elveszített, a selejtezőből főtáblára került Rezait háromszor sikerült brékelnie, utoljára a legjobbkor, 6:5-ös vezetésénél, ami egyenlítést ért számára.
A harmadik játszma megint nem kezdődött jól magyar szempontból, ám Rezai gyors brékje után Szávay tudott újítani, s végül nagyon magabiztosan, ellenfele valamennyi szervajátékát elnyerve hozta a szettet, s 2 óra 11 perc alatt a mérkőzést.
3,7 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ TENISZTORNA, MADRID |
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért): Szávay Ágnes (magyar) - Aravane Rezai (francia) 2:6, 7:5, 6:2 |
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.