Jenson Button, a BrawnGP brit pilótája hét futamból hatot megnyert és magabiztosan vezeti a pilóták versenyét. A tapasztalt pilóta évek óta a legjobb pilóták közé tartozik, Forma-1-es karrierje kezdetén a legtehetségesebb fiatal versenyzők között tartották számon, a nagy eredmények mégis elmaradtak. 2007-ben és 2008-ban is olyan autóban ült, amely messze a várakozásokon alul teljesített, mégsem hagyta el a Hondát. Sőt, a válság elején még fizetése egy részéről is lemondott, csak hogy megmentse a csapatot.
„Nem – válaszolt tömören Lewis Hamilton a Bild arra a kérdésére, miszerint irigy-e honfitársára. – Jenson erre az eredményre abszolút rászolgált. Évek óta közepes autókat kellett vezetnie az ő tapaszatalatával és kvalitásaival.” Mint mondta, nem féltékeny Button vezető világranglistás pozíciójára, de szerinte sok múlt azon, hogy csapata használta a KERS-t (kinetikus energia visszanyerő rendszer), ami egyelőre nem váltja be a hozzá fűzött igéreteket.
„Hasonló autóban szeretnék ülni, mint a BrawnGP – mondta Hamilton. – Ugyanaz a Mercedes motor van benne, mint a miénkben, aminél nem is kell jobb. Én még beletenném a KERS-et, aztán már csak annyi, hogy ezüstszínűre kellene festeni a kocsit.” Hamilton honfitársa legfőbb ellenfelének Sebastian Vettelt, a Red Bull fiatal német pilótáját tartja.
„Pilótaként nagyra tartom Sebastiant – mondta a címvédő. - Csak 21 éves, de már most óriási rajta a nyomás. A németek azt szeretnék, ha ő lenne az új Michael Schumacher, és egyszer talán az is lesz.” Hamilton jelenleg a 11. helyen áll a pilóták idei világbajnoki ranglistáján 9 szerzett ponttal. Button 61-gyel áll az élen.
Hamilton: „nem vagyok irigy Buttonra”
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes 2008-as világbajnoka szerint az idei szezon abszolút favoritja, egyben honfitársa, a brit Jenson Button megérdemli mostani elsőségét és azt, hogy világbajnok legyen.
Foci-vb 2026
A legjobb focis tetkó, az indiai Messi-alakulat és a legkékebb férfi
A latin-amerikai kapusok nélkül szürkébb volna a világ – 16 videóval bizonyítjuk
Miért kellett órákig malmozniuk a francia és az iraki focistáknak a vb-n? És mi van, ha nem csitul a vihar?
Mi történt Donald Trump exhibicionizmusával?
Alkotmányellenesen szabályozzák több mint 15 ezer katona jogállását – így csúszott félre a nagy honvédelmi reform
Ugyan ma 41 fok is lehet a csúcshőmérséklet, de van, ahol zivatarra is lehet számítani jégesővel
Megdőlt a napi melegrekord, vízkorlátozás Pátyon, szenved egész Európa
Eltett 60 üveg befőttet, majd törvénytervezetet olvasott és ettől ávéházni kezdett a fideszes Czunyiné, a Védvonal vezetője
Új Államvédelmi Hatóság épül – elég a gyanú... – elmélkedett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról a fideszes jogsegélyszolgálat, az Orbán Viktor ötletére alapított Védvonal vezetője.