A spanyol királyi klub nem közölte az ügylet pénzügyi részleteit, de a spanyol sajtó már korábban tudni vélte, hogy a 27 éves futballista 65 millió euróért igazol át, igaz, a Reuters brit hírügynökség értesülései szerint közel 68 millió euróért váltott klubot a játékos. Ez az összeg (bármelyik is legyen) a futballtörténelem második legnagyobb értékű adásvétele Zinedine Zidane Juventusból Realba igazolása mögött (73 millió euró).
A hat évre Madridba szerződött Kakán az orvosi vizsgálatot előzőleg a brazíliai Recifében végezte el a Real vezető orvosa. "A szappanoperának vége. Csak az orvosi ellenőrzés hiányzott, és a kontrollon átmentem. A tárgyalások lezárultak, a Real Madridhoz igazoltam" - mondta Kaká a Paraguay elleni szerdai vb-selejtezőre készülő válogatott edzőtáborában.
A 2007-ben az Aranylabdát és a FIFA év játékosa címet is elnyerő brazil sztár állítása szerint azért választotta a Realt, mert izgalmasnak tartja Florentino Perez elnök terveit, s egyben reményét fejezte ki, hogy nagy sikerekhez segítheti a csapatot.
"Mellettem további játékosokat is szeretne igazolni Perez úr, s azt hiszem, sikerülni fog egy támadószellemű, remek együttest összehoznia - nyilatkozta a Milánót hat év után elhagyó futballista. - Reméltem, hogy részese lehetek ennek az új csapatnak, s bízom benne, hogy sikerülni fog megtörnünk a Barcelona dominanciáját Spanyolországban és Európában egyaránt."
Hivatalos: Kaká a Real Madridé
A Real Madrid bejelentette hétfőn késő este, hogy leigazolta Kakát, az AC Milan aranylabdás labdarúgóját. A hírt a Milan megerősítette saját honlapján.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.