A holland tréner Luiz Felipe Scolari távozása után került a Kékekhez, de már előzetesen leszögezte, hogy nyáron visszatér az orosz válogatott élére, csak szívességből vállalja el a Chelsea irányítását a 2008/2009-es szezon végéig. Bár bajnokot nem faragott a csapatból, FA-kupagyőztest ellenben igen, az eredmény tehát rövid távon is jelentkezett.
Mindenekelőtt fegyelmet kellett teremtenie a játékosok között - árulta el -, ennek érdekében különböző módszereket vezetett be. „Amikor megérkeztem, úgy vettem észre, a játékosok ideje nincsen beosztva, ami a viselkedésüket is meghatározta. Az első pár nap elteltével olyan fegyelmi szabályokat vezettem be, amelyeket mindenkinek be kellett tartani.”
„Például nem lehetett késni. Ha valaki öt perccel lekéste a csapatbuszt, 250 fontot kellett befizetnie. Ha ennél többet, ötszáz fontot, aki pedig nem vett részt valamely csapattal kapcsolatos eseményen, annak ezer fontot kellett fizetnie a klubnak. Tudtam: pár hasonló intézkedés, és minden megoldódik.”
Guus Hiddink ígéretéhez híven távozott is a Chelsea kispadjáról, helyét az AC Milantól érkező Carlo Ancelotti vette át.
Miért jó tréner Guus Hiddink? – edzői fogások a Chelsea élén
Guus Hiddink rövid londoni tartózkodása alatt olyan rendet teremtett a Chelsea-nél, amilyet korábban talán csak José Mourinhónak sikerült.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.