szerző:
hvg.hu

A hétvégén rendezik a MotoGP Katalán Nagydíját, ahol a Talmácsi Gábort pótló Németh Balázs másodszorra állhat rajthoz.


Németh Balázs ba akarja hozni lemaradását
© Balatonring Team
Németh számára a barcelonai pálya még teljesen új, s a motorhoz is hozzá kell szoknia. A fiatal versenyző azonban rengeteget edzett az elmúlt időszakban, hogy hétvégére formába hozza magát. Az Olasz Nagydíjon 16. helyen végzett pilóta akkor éppen csak lemaradt a pontszerzésről, ami újoncként nagyon jó eredménynek számít.

„Remélem, hogy már péntektől jól érzem majd magam az Aprilia nyergében, és folytathatom a tanulást és tapasztalatszerzést ebben a számomra teljesen új kategóriában – mondta Németh Balázs. – Az Olasz Nagydíjon az első perctől kezdve tökéletesen tudtunk együtt dolgozni a csapattal, és főleg ennek köszönhető, hogy jól sikerült a bemutatkozás. Azt hiszem, elégedettek lehettünk az olaszországi eredménnyel, sokat dolgoztunk, így rengeteget tudtam gyorsulni a hétvégén."

"Persze jelentős különbség van a kétütemű és a négyütemű motorok között, tehát még idő kell, hogy megszokjam az Apriliát. Egyébként sokat edzettem, hogy fizikailag jó formába kerüljek és legalább ez ne nehezítse az alkalmazkodást az új motorhoz. Nagyon örülök a lehetőségnek, és már alig várom, hogy újra motorra ülhessek a Katalán Nagydíjon."

A MotoGP 250 köbcentiméteres kategóriájában egyelőre két magyarnak szurkolhatunk, Németh Balázsnak és a kategóriában már rutinosabb Tóth Imrének.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Sport

Olasz Nagydíj: Tóth a 15., Németh a 16. lett

A 250 kcm-esek között induló Tóth Imre 15., pontszerző helyen végzett, míg Németh Balázs 16. lett vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság mugellói Olasz Nagydíján.

hvg.hu Sport

Talmácsi egyelőre abbahagyja

Nem tudott megegyezni a Martinez-csapat és Talmácsi Gábor, ezért a magyar versenyző felhagy a motorozással. Nem zárja ki, hogy új csapatot talál magának, mégis, a Gresham palotában tartott sajtótájékoztatón elhangzott: "Befejezem".

Vincze Szabolcs Sport

Martínez: ez az eset nem tett jót Talmácsinak és az imázsának

Jorge Aspar Martínez és Talmácsi Gábor hétfő délután sajtótájékoztatót tartott, amelyen hivatalosan is közölték a szerződésbontás tényét és azt, hogy a magyar versenyző egyelőre nem motorozik tovább. A jövőről azonban mindkét félnek van elképzelése. A csapatfőnököt kérdeztük.

MTI Sport

Megvan az engedély, tovább épülhet a Balatonring

Kiszolgáló létesítményeivel együtt megkapta a szükséges építési engedélyt a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak 2010-től otthont adó sávolyi pálya az illetékes marcali építési hatóságtól - mondta Suchman Tamás a beruházás hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos pénteken.

Eladósorba került egy igen ritka BMW M3 CSL

Eladósorba került egy igen ritka BMW M3 CSL

Doku360: "Nem volt más választás, benyomtam a fák közé" - légicsata Budapest felett

Doku360: "Nem volt más választás, benyomtam a fák közé" - légicsata Budapest felett

Ezekben az országokban támadhat a SIM-kártyás kártevő

Ezekben az országokban támadhat a SIM-kártyás kártevő

Száraz, napos idő várható a jövő héten

Száraz, napos idő várható a jövő héten

Különös ígéretet tett a Türk Tanácsban Orbán

Különös ígéretet tett a Türk Tanácsban Orbán

Tíz éve nincs velünk a Gusztáv és a Vuk alkotója

Tíz éve nincs velünk a Gusztáv és a Vuk alkotója