szerző:
hvg.hu

Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál támadója 80 millió fontért klubot vált és a Real Madrid csapatába szerződik. Az angol csapatnak azonban mindenképpen találnia kell valakit a helyére. Nézzük az eddig felmerült lehetséges jelölteket!


Idén már Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere sem tudta megakadályozni Cristiano Ronaldo átigazolását a Real Madridba. Már ha egyáltalán akarta. Az érte kapott 80 millió font megnyugtatta a skót mestert, ugyanis lehetővé teszi, hogy olyan játékosokat igazoljanak a távozó portugál helyére, akik többé-kevésbé pótolni tudják őt, vagy megtalálják a helyüket egy feltehetően új játékszerkezetben. A mesternek eddig is voltak titkos kiszemeltjei, itt az ideje, hogy be is jelentkezzen értük. Nézzük, eddig milyen nevek merültek fel, mint lehetséges érkezők.

FRANCK RIBÉRY – a francia támadó már mindenki tudomására hozta: nem zárkózik el attól, hogy két szezon után elhagyja a Bayern Münchent. Már több helyről érdeklődtek utána, többek között szívesen a soraiban tudná a Barcelona, a Real Madrid, a Chelsea és a Manchetser United is. A játékos leginkább középen és bal oldalon bevethető, szemben a szinte univerzális Cristiano Ronaldóval. Érkezésével viszont végre Wayne Rooney is visszakerülhetne a középső csatár posztra, ahol szeret – és legjobban tud – játszani. Kvalitásait és tapasztalatát figyelembe véve az ára 30 millió font körül lesz.

Ribéry a legnagyobb név
© AP
LUIS ANTONIO VALENCIA – a Wigan Athletic mindkét szélen bevethető játékosa szintén pótolhatná a portugál távozásával keletkező űrt. A 23 éves ecuadori támadó 2006 óta játszik az angol bajnokságban, mindvégig ugyanabban a csapatban. Bár ügyesen mozog a széleken, jóval kevésbé gólerős, mint Aranylabdás elődje. Mindenképpen tapasztalatra van még szüksége, leigazolása mintegy 15 millió fontjába kerülne a Manchester Unitednak.

NANI – a portugál szélső ugyan már két éve Manchesterben játszik, de mindeddig nem tudott kilépni honfitársa, Cristiano Ronaldo árnyékából. Az angol gárda 2007-ben nagyjából 15 millió fontért szerezte meg a portugál Sportingtól (az összeget nem hozták nyilvánosságra), és most, 22 évesen lehetősége nyílik megmutatni, mit tud például kezdőként. Már ha Sir Alex Ferguson mellette dönt. Mindenesetre a lehetőség megvan Naniban, eddig megállta a helyét, most viszont meglepetést is okozhat.

FEDERICO MACHEDA – a fiatal olasz titán 2007-ben igazolt a Laziótól a Manchester United ificsapatába. A mindössze tizenhét éves csatár tavaly már pályára lépett a nagycsapatban és élt is a lehetőséggel. A jellemzően kemény, atletikus angol bajnokságban négy meccsen két gólt szerzett, ami figyelembe véve korát nem tűnik rossz bemutatkozásnak. Tény, hogy nem azonos poszton játszik Cristiano Ronaldóval, de valószínűleg egyre több lehetőséget kap majd a felnőttek között a portugál távozásával.

AARON LENNON – a 22 éves angol válogatott szélső a Tottenham szurkolóinak kedvence, és klubja nem is tervezi, hogy eladja, de természetesen létezik az a pénz. Akit a Manchester United meg akar venni, azt nagy valószínűséggel meg is veszi. A Cristiano Ronaldóért kapott 80 millió font nyilván sok mindenre elég lesz, a rendszeresen óriási tempót diktáló, nagy teherbírású játékos pedig már régóta szerepel Sir Alex Ferguson kívánságlistáján.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Sport

Megsérült Cristiano Ronaldo

Lágyéksérülést szenvedett az albánok elleni szombati világbajnoki selejtezőn Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott labdarúgója.

hvg.hu Sport

Ronaldo már nem tudja, marad-e Manchesterben

Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney, a Manchester United támadójátékának két meghatározó játékosa is elismeri, hogy jobb volt a Barcelona a tegnap esti Bajnokok Ligája döntőben. A portugál klasszis azonban megint elbizonytalanodott a jövőt illetően.

MTI Sport

Cristiano Ronaldo: "Manchester az otthonom"

Manchesterben képzeli el a jövőjét Cristiano Ronaldo, az angol bajnok és BL-döntős United aranylabdás futballistája, legalábbis erről árulkodik legújabb nyilatkozata.

Szekszárdon sem nyugszik bele a választási eredménybe a Fidesz

Szekszárdon sem nyugszik bele a választási eredménybe a Fidesz

Sebastian Kurz a Zöldekkel és a liberálisokkal is egyeztetett a koalícióról

Sebastian Kurz a Zöldekkel és a liberálisokkal is egyeztetett a koalícióról

Nyomoz a rendőrség a Vári Attilát érintő ügyben

Nyomoz a rendőrség a Vári Attilát érintő ügyben

Hétfő éjjel nézzen fel az égre, a leghíresebb üstökös csillaghullását láthatja

Hétfő éjjel nézzen fel az égre, a leghíresebb üstökös csillaghullását láthatja

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Új szelek fújnak az ellenzéki győzelem után a képhamisításba keveredett bajai lapnál

Új szelek fújnak az ellenzéki győzelem után a képhamisításba keveredett bajai lapnál