Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint elhatározásra és hitre volt szükségük ahhoz, hogy a Konföderációs Kupa vasárnapi döntőjében kétgólos hátrányból nyerjék meg a tornát.
Az ötszörös világbajnok Selecaónaknak nagyon meg kellett izzadnia a remekül taktikázó amerikaiak ellen, akik a finálé szünetében 2-0-ra vezettek. "Kétgólos hátrányban is magabiztosak voltunk" - mondta Dunga. "A második játékrész előtt azt mondtam a fiúknak, hogy erőltessük tovább a széleket, és legyünk türelmesek. Megcsináltuk, mert hittünk a győzelemben. Úgy érkeztünk ide, hogy elhatároztuk: megnyerjük a tornát."
Az amerikaiak mestere, Bob Bradley nem leplezte csalódottságát, ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon büszke csapatára a mutatott teljesítmény miatt. "Nem kétséges, hogy fájó kikapni 2-0-ás vezetés után" - értékelt Bradley. "Leginkább a szünet utáni gyors gól volt az, ami megpecsételte a sorsunkat, hiszen azután a brazilok új erőre kaptak."
Brazília a Konföderációs Kupa történetének legsikeresebb válogatottja lett, miután harmadszorra győzött. Kakát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a torna legjobb játékosának választotta, a döntőben két találatot jegyző Luis Fabiano pedig a gólkirályi címet szerezte meg.
A győztes brazil válogatott ünnepel a döntő után © MTI/EPA |
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.