A támadó a kevés lehetőség miatt mindenképpen el akart igazolni, de – mint mondta – nem akart tiszteletlen lenni a United szurkolóival, ezért nem fogadta el a Liverpool ajánlatát. Inkább maradt Manchesterben és a kisebbik csapathoz, a Cityhez szerződött. Ennek ellenére új szerződés hírének kiszivárgása óta rosszabb lett a kapcsolata a drukkerekkel.
A United még új szerződést is felajánlott Téveznek, de ő nem fogadta el. A dél-amerikai támadónak gyakorlatilag már most stabil helye van a Manchester City csapatában, és lényegesen több gólt ígért, mint amit az utóbbi években szerzett.
Tévez 25 millió fontért igazolt Manchesterből Manchesterbe
Carlos Tévez, a Manchester United argentin csatára 25 millió fontért igazolt a Manchester City csapatához, öt éves kontraktusa szerint további 31 milliót keres majd összesen.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Orbán Viktor: Merkely Béla távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán – a rendőrség hajtóvadászatot indított
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Csak lézengtek a szavazók a bolgár elnökválasztáson, az oroszpárti jelölt maradt talpon
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Pocsék dolog most itt lenni – helyzetkép a Fehér Házból két nappal a választás után
Zacher Gábor megharagudott Orbán Viktorra mint influenszerre
Mindig nagyokat röhögtünk Anyuval – kikerült egy mosolyra derítő történet egy „ügynök” beszervezéséről
Füvező szomszédokhoz hívták ki a rendőröket, akik az intézkedés után büszkén posztolták a köszönőlevelet
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.