szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Budapest Honvéd hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce együttesével, így miután az első mérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedett, 6-2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában.


A vendégek a Konföderációs Kupán győztes brazil válogatott játékosának, André Santosnak a góljával hamar vezetést szereztek, és magabiztosan tartották az előnyt. Az isztambuliakat az sem zavarta különösebben, hogy középhátvédjüket, Da Silvát a játékvezető a 32. percben kiállította, mert utolsó emberként szabálytalankodott Abrahammal szemben.

A fordulást követően a Honvéd sokkal bátrabban játszott, s kihasználta emberelőnyét, legalábbis, ami a játék képét és a helyzetek kialakítását illeti. Sisa Tibor együttese számolatlanul dolgozta ki a helyzeteket a kissé kényelmesnek tűnő vendégek ellen, ám a legnagyobb lehetőségeket is kihagyták a játékosok, így a hajráig nem sikerült egyenlíteni. A mérkőzés vége előtt mégis megszületett a Honvéd-gól Fritz Attila révén, aki vállal juttatta kapuba a játékszert.

EURÓPA LIGA 2009/2010
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ:
BP. HONVÉD - FENERBAHCE 1-1 (0-1)








HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu/MTI Sport

Kiütötték a Honvédot Isztambulban

Az esélyeseknek megfelelően 5-1-es, kiütéses vereséget szenvedett a Bp. Honvéd Isztambulban, a jóval erősebb kerettel rendelkező Fenerbahce otthonában.

hvg.hu Sport

Hercegfalvi a Honvédtól Amerikába igazolt

Kedden hivatalossá vált, hogy Hercegfalvi Zoltán, a Budapesti Honvéd csatára az Egyesült Államok profi bajnokságában, a Kansas City Wizards együttesében folytatja pályafutását.