Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója elmondta, hogy Sebestyén Júlia műkorcsolyázó, Tagscherer Zoltán sífutó, valamint a Hoffman Nóra, Makszim Zavozin jégtánckettős már megszerezte a vancouveri induláshoz szükséges kvótát, míg alpesi síben Berecz Anna már biztos résztvevőnek tekinthető, snowboardban pedig Harmath Rózsának van kijutási esélye.
A Hoffman, Zavozin jégtánckettős esetében egyelőre még kérdéses, hogy Zavozin megkapja-e időben a magyar állampolgárságot, de a kérelmet a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) a MOB közbenjárásával már benyújtotta az illetékes hivatalnak, jelenleg az elbírálás vár.
"Magyarország jelenlegi legsikeresebb téli sportága, a rövidpályás gyorskorcsolya esetében novemberben két Világkupa-versenyen, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában küzdenek majd sportolóink a kvótáért - tette hozzá Kovács. - A női csapatnak nagyobb esélye van, de reménykedünk benne, hogy a fiúk is kiharcolják majd a részvételt, s így teljes létszámmal lehetnek jelen Vancouverben."
A bobosok nem kísérelték meg a kvótaszerzést, curlingben, jégkorongban és síugrásban pedig nem sikerült kiharcolni a részvételi jogot. Gyorskorcsolyában a felkészülést és a kvalifikációt döntően befolyásolja a pályahiány, sílövészetben pedig Gombos Károly és Tagscherer Imre első számú tartalék, így lemondás esetén egyikük ott lehet Vancouverben.
A sajtótájékoztató végén a 2010-es téli ötkarikás játékokra vonatkozó szponzorációs megállapodást írt alá az olimpiai bizottság és az Austrian Airlines légitársaság, amely a 2000-es sydneyi nyári olimpián a magyar csapat hivatalos szállítójaként már együttműködött a MOB-bal.
A MOB 14-18 magyar sportolóval számol a téli olimpián
A jelenlegi helyzetkép alapján 14-18 versenyző alkothatja a jövő februári vancouveri téli olimpián résztvevő magyar csapatot - hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki sajtótájékoztatóján.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Orbán Viktor: Merkely Béla távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.