Bilincs, ami nincs – Karácsonyt kihallgatták
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.
Manuel Pellegrini, a Real Madrid chilei edzője csalódott, mert világsztárokkal teletűzdelt méregdrága csapata idei két legnagyobb meccsén, a Sevilla és az AC Milan ellen is hibázott.
A Real Madrid szépen menetel az idén, tíz egymást követő meccsén kilencszer győztesen jött le a pályáról, a legnagyobb kihívásokat viszont nem tudta sikerrel venni. A bajnokságban 2-1-re kikapott a Sevillától (ha nem Iker Casillas áll a kapuban, akkor nagyobb zakót kaptak volna), a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában pedig az AC Milan együttesétől szenvedtek 3-2-es vereséget a Santiago Bernabéuban.
„Minden vereség elszomorító – mondta Pellegrini. – Mindkét csapat (a Sevilla és a Milan is) szervezettebb volt, mint mi és a játékosaik már lényegesen hosszabb ideje játszanak együtt nálunk. Nem hiszem ugyanakkor, hogy ez az eredmény természetes lenne. Elszomorító, de nem tudunk mást tenni, tovább kell javítunk a játékunkon.” A Real futballja ugyanakkor eredményes, hiszen második helyen állnak a spanyol bajnokságban, egy ponttal lemaradva a Barcelona mögött, a Bajnokok Ligája C jelű kvartettjében pedig továbbra csoportelsők hat szerzett ponttal.
„Jelenleg két célunk van – tette hozzá a chilei tréner. – Az első, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája következő körébe, és megpróbáljuk visszaszerezni a Milan ellen elvesztett pontokat a San Siróban. A másik a hazai bajnokság, ahol jó úton haladunk a bajnoki cím felé, de keményebben kell érte dolgoznunk.”
Raúl megszokott gólöröme © MTI/AP |
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.