Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A Kecskemét NB I-es futballcsapatának a kispadról távozó Tomiszlav Szivics helyére gyors megoldást kellett találnia. Két érdemi jelölt volt: a jelenleg is eltiltott Csertői Aurél és a tapasztalt német szakember, Werner Lorant. Magyaros megoldás: Csertői lett a befutó.
A Kecskemét új edzője kétségkívül tehetséges, de olykor kicsit talán túlságosan is szenvedélyes. Ezt bizonyítja, hogy jelenleg is eltiltását tölti, mivel még a Haladás trénereként állítólag belerúgott Bódog Tamásba, a Videoton pályaedzőjébe. Leigazolásával önmagában nincs is semmi gond, hiszen szükség van a jó magyar edzőkre.
Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy ellenfele az 1860 München és a Fenerbahce egykori vezetőedzője, a 61 éves Werner Lorant volt. A nemzetközileg is elismert szakember járt is Kecskeméten, tárgyalt is a klub vezetőivel, és mindkét fél elégedetten állt fel az asztaltól. A megoldás ugyanakkor magyarosnak is nevezhető, hiszen Csertői Aurél lett a befutó. Meglepetés, de mégsem az.
„Rendkívül jó benyomásokat szereztem Kecskeméten, szimpatikusak voltak a vezetők, örömmel dolgoztam volna a csapatnál – mondta Werner Lorant a Nemzeti Sportnak. – Az anyagiakról nagyjából egy percig beszéltünk, azonnal igent mondtam, abban pedig biztos vagyok, hogy tapasztalataimmal, a futball iránti alázatommal segíteni tudtam volna a magyar klubnak. Kár, hogy így alakult”.
Mindenesetre az biztos, hogy a hátralévő három őszi bajnoki meccsén Csertői eltiltása miatt nem ülhet a KTE kispadjára.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.