"Ezt a mérkőzést biztosan nem játsszuk újra, akármilyen határozatot is hoz az MLSZ, mert én nem hozom még egyszer ide a csapatot. Persze mást elképzelni sem tudok, mint azt, hogy megkapjuk a három pontot, de ha mégsem, akkor 3-0 a Fradinak, mert mi nem jövünk el" - mondta Aczél Zoltán, a DVTK vezetőedzője a pepsifoci.hu oldalnak. A találkozót a Ferencváros szépítő találata után fújta le Sulyok Gergely játékvezető.
"Lehet, hogy átéltünk volna még nehéz pillanatokat, de nem hiszem, hogy gyökeresen más lett volna az eredmény, ha nem fújja le idő előtt a játékvezető - tette hozzá a vendégek trénere. - Ez nagyon nem jó. A játékosaimnak halálfélelmük volt, amiben nem lehet futballozni. Jobb lett volna, ha végigmegy a 90 perc, de valószínű, hogy akkor sem tudtuk volna nyugodtan elhagyni a stadiont. A legnagyobb baj az, hogy olyan emberek csinálják a balhét, akiknek a labdarúgáshoz semmi közük nincs, és amíg ezt nem oldja meg a Ferencváros, soha nem lesz jó csapatuk."
Az MLSZ fegyelmi bizottsága már kedden foglalkozik a mérkőzéssel, mivel a szabályzat szerint félbeszakadt találkozók esetén nem kell megvárni, amíg az ellenőri jelentés beérkezik a szövetségbe, hanem a soron következő fegyelmi bizottsági ülésen a két érintett klub illetékeseinek automatikusan meg kell jelenniük. A fegyelmi bizottság november 3-án, kedden ül össze legközelebb, de korán sem biztos, hogy már akkor tud dönteni. A zöld-fehér klub vezetői szerint nem sok jóra számíthatnak, míg Talpai János, a mérkőzés MLSZ-ellenőre azt mondta: várhatóan súlyos következményei lesznek az esetnek.
A mérkőzést Sulyok Gergely játékvezető a 64. percben félbeszakította, miután a ferencvárosi szurkolók egy csoportja - a Diósgyőr 3-1-es vezetésénél - megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a vendégszektorba. A rohamrendőrök felsorakozása nyomán valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, ugyanakkor a lelátón felgyújtottak néhány széket, pirotechnikai eszközök és székdarabok repültek a gyepre. Csaknem negyedóra várakozás után folytatódott a játék, de pár pillanattal később, amikor petárdák hullottak a pályára, a bíró lefújta a találkozót.
A szurkolók később az Üllői úti stadion környékén randalíroztak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két rendőr a feléjük dobott üvegektől könnyebben megsérült, és egy rendőrségi kisbusz megrongálódott. A közlemény szerint a rendőri intézkedések során a BRFK munkatársai egy férfit garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el - akiről kiderült, hogy körözték is -, továbbá egy főt azért állítottak elő, mert nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni.
"Mi nem játsszuk le újra a Fradi elleni meccset"
A diósgyőriek nem kívánják újra lejátszani a szombaton, 3-1-es vezetésüknél szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt bajnoki labdarúgó-mérkőzést.
Foci-vb 2026
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
Nézegessen képeket a foci-vb legemlékezetesebb pillanatairól
A hosszabbításban jött a dráma, Ferran Torres góljával Spanyolország lett a világbajnok
Minden idők legkülönlegesebb világbajnoki döntője következik
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.