Magyarország nem a hegyek országa, a honi hegymászóéletet ennek megfelelően egy viszonylag kisebb, de aktív csoport alkotja. A magyar mászók az itthoni szűk lehetőségek ellenére ugyanakkor szép eredményeket értek el a sziklamászásban, alpesi mászásban és expedíciós mászásban egyaránt. A Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciósorozat legismertebb és legeredményesebb csúcsmászója, Erőss Zsolt például idén a 8156 méter magas Manaslu megmászásával nyolcadik nyolcezresét mászta meg a létező 14-ből, ezzel pedig már nemzetközileg is magasan jegyzett hegymászóvá vált.

Az idei mozgalmas éve volt a magyar hegymászásnak, több szempontból is. A már minden évben összeszerveződő Himalája-expedíció idén is sikeres volt a cél elérése szempontjából, ugyanakkor május 19-én életét vesztette a csapat egyik mászója, Dr. Szabó Levente. Ez a tragédia beárnyékolta az eredményeket. A magyar közönség honfitársa elvesztésén keresztül tapasztalhatta meg, hogy a Himalájában nem szokatlan a halál, minden évben számos hegymászó tűnik el, veszti életét. A kihívást és kalandokat kereső hegymászók ezt jól tudják, de mindez nem riasztja vissza őket egy ilyen vállalkozástól.

Mont Blanc, kisebb hóvihar a csúcs közelében

Azóta az elhunyt mászó hozzátartozói feljelentették a hegymászótársakat - többek között hamis tanúzás és segítségnyújtás elmulasztása miatt. Az esetből kiviláglik, hogy idehaza még a hegymászással szorosabb kapcsolatban lévők sem mindig tudják értelmezni a körülményeket. Súlyos hiba otthon egy karosszékből megítélni azt, hogy egy felkészült, tapasztalt és eredményes expedíció mit és miért tesz a Himalájában.

Tény, hogy idén májusban az osztrák Rax-Alpokban halálos balesetet szenvedett egy magyar nő, augusztus 15-én pedig a Salzburg tartománybeli Filzmoos közelében 90 méteres mélységbe zuhant egy – egyébként nagyon is tapasztalt, felkészült és elővigyázatos, a higgadtságát a legnehezebb körülmények között is megőrizni képes – fiatal hegymászó. Most pedig négy alpinista - a szintén tapasztalt Csizmadia Péter vezetésével - tűnt el a belső-kínai Kelet-Himalájában egy még megmászatlan hegy meghódítása közben. Keresésük jelenleg is folyik.

Alaptábor a Manaslun, 2009

A tragédiák alapján megítélni egy szép és nemes sportot egyáltalán nem ad reális képet. A Forma-1-ben is számos halálos kimenetelű drámának lehettek tanúi a nézők, mégis rengeteg rajongója van a sportágnak. Ugyanígy a futball sem lett népszerűtlenebb azáltal, hogy fiatal focisták vesztették életüket a pályán.

A hegymászás nem annyira hivalkodó sport, az alpinisták nem keresik a nyilvánosságot, a népszerűséget. Nem egymást, hanem saját magukat, határaikat szeretnék legyőzni, mindezt embertelen, életre alkalmatlan vidéken, oxigénhiányos környezetben, hidegben, erős szélben. Nem az számít, ki ér előbb a csúcsra. Így volt ez Szabó Levente esetében is. Ő maga nem érte el a Manaslu csúcsát, de azonnal gratulált az őt utolérő Erőss Zsoltnak, majd Barna Dánielnek a sikeres csúcsmászáshoz. (A cikkíró 2008 óta a Magyarok a Világ Nyolcezresein Himalája-expedícióinak sajtófőnöke, így lehetősége van és volt első kézből információkhoz jutni, a résztvevőkkel pedig maga is jó kapcsolatban áll.)

Földrajzi adottságainknál fogva nem vagyunk hegymászónemzet, ami persze nem zárja ki (sőt!), hogy vannak ambiciózus és tehetséges mászóink. A Kollár Lajos, Mécs László és Erőss Zsolt alapította Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciói például nemzetközileg is elismertek és példaértékűek, ami nemcsak a sorozat sikerességének és szervezettségének köszönhető, hanem annak is, hogy Szabó Levente mostani esete előtt a 2003-as alapítás óta nem történt baleset. Éppen ezért viszont nagyon is szükséges, hogy magáról a hegymászásról reális képünk legyen. Erdélyben, a Tátra vagy az Alpok országaiban az embereknek más ezzel kapcsolatban a felfogásuk. Ismerik a hegyek veszélyeit, elfogadják azokat és a helyén kezelik az ilyen tragédiákat. A hegymászást megérteni nem könnyű annak, aki sosem csinálta. A baj ott van, amikor ezek az emberek veszik maguknak a bátorságot, hogy ítéletet mondjanak róla.

Sziklamászás az Alpokban © AP

A hegymászás kemény sport és életforma, mely az ember minden tulajdonságát, az igazi énjét hozza felszínre. A magashegyi hegymászás gyakran túlmegy, átlép a barátságon, hiszen nagy magasságokban már a túlélés a cél. Nem hiába mondta az olasz Reinhold Messner, a tiroli hegymászó-legenda, a 14 nyolcezer méter feletti csúcs első megmászója a himalájai hegymászásról, hogy „hétezer méter fölött már nincsen barátság.” Ő nemcsak számos barátját, de a testvérét veszítette el az ázsiai hegyek között.

A reális, hegymászók és hétköznapi emberek számára egyaránt elfogadható kép kialakításában a legnagyobb szerepe a médiának van. Az ő feladatuk lenne a tragédiákon túl más alkalmakkor is elővenni a témát, a hegymászás ugyanis nem a tragédiák sportja. A korrekt tájékoztatás a magyar embereket is közelebb hozná ahhoz a kérdéshez, hogy ezek az emberek miért vállalják ezeket a veszélyes, ám kétség kívül számos szépséget rejtő kalandokat.