szerző:
hvg.hu

1990 januárjában az szolgáltatta az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság legfőbb szenzációját, hogy John McEnroe, az amerikaiak teniszezője durva szavakkal sértegette a vonalbíró és a vezetőebíró, és a tömeg tüntetése ellenére kizárták. Előtte és azóta sem törtét még ilyen eset.

McEnroe később maga is leismerte, hogy durva szavakat használt azon a húsz évvel ezelőtti napon Melbourne-ben. A torna harmadik fordulójában a svéd Mikael Pernfors ellen játszott, és egy nézeteltérés miatt előbb a vonalbírónőt sértegette nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, majd Garry Armstrong vezetőbíró becsületébe is belegázolt.

A játékos megkapta a piros lapját, és hiába tüntetett hangosan a tizenötezer kilátogató néző, hiába skandálták, hogy „igazságot!”, a döntést már nem változtatták meg. Azzal próbálták nyugtatni próbálták a nézőket, hogy a tüntetés helyett inkább a következő találkozóra összpontosítsanak, amelyben saját versenyzőjük, az ausztrál Rachel McQuillan csatázik. De a tizenöt perces késéssel kezdődő mérkőzésre már csak mintegy háromezer néző maradt a stadionban.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be

Didergés és nagy hatótáv vagy komfortos utazás: a villanyautósoknak választaniuk kell

Didergés és nagy hatótáv vagy komfortos utazás: a villanyautósoknak választaniuk kell

Az iszlámtól félti életmódját a britek harmada

Az iszlámtól félti életmódját a britek harmada

Timmermans beleszaladt a Vadhajtásokba:"No, no, no! From the people say, not government media!"

Timmermans beleszaladt a Vadhajtásokba:"No, no, no! From the people say, not government media!"

Gyurcsány nem megy a közös listára

Gyurcsány nem megy a közös listára

Összeesküvéssel vádolnak és kiutasítottak öt EP-képviselőt Venezuelából

Összeesküvéssel vádolnak és kiutasítottak öt EP-képviselőt Venezuelából