Ezeknek megfelelően változik többek között a pontszámítási rendszer, módosulnak a gumikkal kapcsolatos előírások, valamint 2011-től betiltják a tavaly vitatott kettős diffúzorokat. A FIA közleményéből kiderül, hogy 2010-ben futamonként az első tíz helyezett kap majd pontokat, a győztes 25-öt, a többiek pedig sorrendben 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2 és 1 pontot. A nemzetközi szövetség decemberben eredetileg azzal az ötlettel állt elő, hogy az első tíz 25-20-15-10-8-6-5-3-2-1 megoszlásban kapjon pontokat, ezt azonban az istállók nem fogadták el. Tavaly az első nyolc helyezett teljesítményét értékelték a nagydíjakon, sorrendben 10-8-6-5-4-3-2-1 ponttal.
A gumik használatára vonatkozó szabályok annyiban módosulnak, hogy azoknak a pilótának, akik bejutnak az időmérő edzés harmadik, befejező szakaszába, kötelező lesz azokkal a kerekekkel felállni a rajtrácsra, amelyekkel legjobb idejüket elérték. A FIA közleményében hozzátette, hogy a száraz pályára alkalmas gumiszettek futamonként felhasználható mennyiségét 14-ről 11-re csökkentik.
A tavaly áprilisban a FIA által szabályosnak ítélt, a későbbi világbajnok Brawn GP istálló által is alkalmazott kettős diffúzorokat 2011-től betiltják. Az áramlásgyorsító - amely fokozza a leszorítóerőt, ezzel javítja az útfekvést - az autó aljzatának hátsó, rámpaszerű meghosszabbítása. Tavaly három találékony csapat, a Brawn, a Toyota és a Williams a többi héttől eltérően értelmezte a szabálykönyvet, és egy második - alulról láthatatlan - lemezt is épített a tulajdonképpeni diffúzor fölé. Szakemberek szerint ezzel körönként fél másodperces gyorsulásra tettek szert. A többi istálló a FIA-nál megtámadta ezt a megoldást, a szövetség azonban elutasította óvásukat. A kedden nyilvánosságra hozott szabálymódosítások véglegesnek tekinthetőek, de 48 órán belül a FIA Motorsport Világtanácsának is hozzájuk kell járulnia.
Idei Forma-1-es szabályok: új pontszámítás, kevesebb gumi
A Forma-1-es csapatok képviselői és a főbb részvényesek kedden beleegyeztek a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által javasolt idei szabálymódosításokba.

Trump feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Eltörölték a kampányköltés felső korlátját: a DK-tól a Tiszáig megnéztük, kinek mit jelent ez
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Máris megvan Lázár minisztériumában a lemondott közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár utódja
Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.