szerző:
MTI

Döme Zsófia összességében elégedetten, Berecz Anna pedig némi szomorúsággal értékelte teljesítményét a vancouveri téli olimpia szombati szuperóriás-műlesikló száma után. Előbbi a 36. helyen végzett, míg utóbbi nem ért célba.

"Örülök, hogy leértem, bár nem ez volt a legjobb futam, amit eddig mentem. Őszintén bevallom, kicsit ideges is voltam. Teljesen más volt ez, mint a korábbi versenyek, nagyon kemény volt a pálya, nagyon jeges" - mondta az újonc, mindössze 17 éves Döme a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának.

- Nem vártam el magamtól semmilyen másodpercekben mérhető időt, az edzőmmel megbeszéltük, az a fontos, hogy jól síeljek. Tudtam, bármilyen pályán, így ezen a nehéz lejtőn is le tudok menni, ezt akartam elsősorban bebizonyítani, leginkább magamnak." Döme a versenybíróság friss döntése alapján lehetett ott a rajtnál. Eredetileg is úgy volt ugyan, hogy ebben a számban is indulhat, de aztán a játékok nyitónapján arról érkezett hír, hogy csak műlesiklásban és óriás-műlesiklásban versenyezhet. Utóbb ez módosult annyiban, hogy a szombati versenyben mégis részt vehetett.

Berecz egyike volt annak a 15 versenyzőnek, aki kiesett a viadal során. Az esésénél kisebb térdsérülést szenvedett, de várhatóan rendbe jön a folytatásra.

"Egy elvileg elég jó kezdés után 'sikerült' hibáznom egyet. Szétmentek a léceim, ilyen előfordul ezen a havon, ezekben a számokban. A többi lány is technikai hiba miatt búcsúzott" - fogalmazott, hozzátéve, hogy kicsit bánatos, mert nagyon szeretett volna végigmenni a pályán. "Jól éreztem magam egész nap, úgy készültem, ez a mai jó menet lesz, ehhez képest így jött ki, amit nagyon sajnálok. De most az a legfontosabb, hogy elmúljon a fájdalom, s végre megint edzhessek és persze versenyezhessek."

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Sport

Téli olimpia: nem ért célba az egyik magyar

Bombameglepetésre az osztrák Andrea Fischbacher nyerte az alpesi sízők női szuperóriás-műlesikló számát a vancouveri téli olimpia szombati versenynapján. A két magyar induló közül Döme Zsófia a 36. helyen végzett, míg Berecz Anna nem ért célba.

MTI Sport

Téli olimpia: eltemették a grúz szánkóst

Örök nyugalomra helyezték szombaton hazájában Nodar Kumaritasvili grúz szánkóst, aki a múlt pénteki edzésen szenvedett halálos kimenetelű balesetet a vancouveri téli olimpián.

MTI Sport

Téli olimpia: legjobb európaiként Huszár hatodik lett

Huszár Erika hatodik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számában szombaton a vancouveri téli olimpián. Torino után így másodszor is olimpiai pontszerző lett Huszár, ami előtte csak műkorcsolyázóknak sikerült a magyar sportolók között.

Nők százai csaptak össze a rohamrendőrökkel egy ecuadori abortusztüntetésen

Nők százai csaptak össze a rohamrendőrökkel egy ecuadori abortusztüntetésen

Gigantomán spórolóbajnok: teszten a BMW X7 M50d

Gigantomán spórolóbajnok: teszten a BMW X7 M50d

Lássuk, nyert-e a hatos lottón!

Lássuk, nyert-e a hatos lottón!

A felnőtté válás szakaszai: generációs ábécé helyett mérföldkövek

A felnőtté válás szakaszai: generációs ábécé helyett mérföldkövek

Céget alapított az Országos Népbutító Kampány korrupt politikusa

Céget alapított az Országos Népbutító Kampány korrupt politikusa

Így nézhetett ki 70 000 éve egy 13 éves lány – képek

Így nézhetett ki 70 000 éve egy 13 éves lány – képek