A 20 éves győztes a szám junior világbajnoki ezüstérmese, de a felnőttek között még egyetlen Világkupa-futamot sem nyert. Mögötte a szakág specialistájának számító, világbajnoki ezüstérmes szlovén Tina Maze a szuperóriás-műlesikláshoz hasonlóan második lett, míg a lesiklásban bronzérmes osztrák Elisabeth Görgl ezúttal is harmadik helyen zárt.
A versenyt eredetileg egy nappal korábban rendezték volna, de a nagy köd miatt szerdán csak az első futamot tudták megrendezni. A szám nagy vesztese a címvédő és Vancouverben már két ezüstérmet nyert amerikai Julia Mancuso volt, akit szerdán megállítottak futam közben honfitársa, Lindsey Vonn bukása miatt, majd az ismétlésben csak a 18. legjobb időt érte el. Mancuso ugyanakkor a második futamban kiválóan síelt, s hosszú ideig élen állt, ugyanis az utána indulók közül már senki nem ért el nála jobb időt.
Végül a svájci Fabienne Suter került elé, akit az első futamban hatodik Rebensburg taszított le az első helyről a szerdáról hozott előnyével, ugyanis ezúttal alig rosszabb eredményt ért el. A hátralévő öt síző közül egyedül Maze tudott igazán ritmusosan és megfelelően begyorsulva lejönni a pályán, de végül négy századdal ő is elmaradt német riválisától, míg a többiek hibáztak, így az aranyéremre esélyük sem volt. Az első futam után élen álló Görgl a szerdai teljesítményének köszönheti harmadik helyét, ugyanis most csak 15. legjobb időt síelte.
Berecz, aki 47. helyen állt az első futamot követően, a 83 induló és 63 célba érkező közül végül a 42. lett.