Schmitt Pál is lobbizik Pars ezüstérme ügyében

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének segítségét kérte, hogy Pars Krisztián végre megkaphassa a 2008-as pekingi olimpiai ezüstérmét.

  • unknown unknown
Schmitt Pál is lobbizik Pars ezüstérme ügyében

Schmitt levelében leírja, hogy a magyar kalapácsvető Pekingben eredetileg negyedik lett, de az előtte végzett két fehérorosz, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon eredményét doppingvétség miatt törölték.

"A magyar atléta – amint erről a NOB végrehajtó bizottsága már határozatot hozott – a hivatalos eredménylistán a második helyre lépett előre. Pars Krisztián azonban ennek ellenére sajnálatos módon idestova 19 hónap elmúltával sem kapta meg a második helyezéssel együtt járó ezüstérmet" - áll a levélben. - "A fent megjelölt ügyben ez idáig nem kívántalak Téged terhelni, de most tisztelettel kérlek, hogy munkatársaiddal vizsgáltasd ki a késlekedés okát és kérem segítséged abban, hogy a szabályos keretek között versenyző Pars Krisztián az ezüstérméhez mielőbb hozzá juthasson."

Pars Krisztián megdolgozott az éremért
MTI/EPA

A MOB-elnöke emlékeztet rá, hogy a 2004-es athéni játékokon két magyar dobó, az egyformán győztes kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert doppingvétséget követett el, s eredményüket megsemmisítették.

"A kalapácsvető Annus Adrián átvett aranyérmét a NOB felszólítása után 48 órán belül visszaszolgáltattuk" - írja Schmitt Pál, aki a MOB doppingellenes tevékenységét is vázolta. 

A két fehérorosz atléta a NOB döntése után a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely elutasította kérelmüket, Tyihonék ez ellen fellebbeztek. A CAS tavaly augusztus 26-ra ígért végleges döntést, majd december elejére halasztotta a kalapácsvetők meghallgatását, amit novemberben januárra módosított. A januári tárgyalásról a CAS még nem adott tájékoztatást.

A több mint másfél éve húzódó ügyben a MOB elnöksége kérte fel Schmitt Pál elnököt, hogy hivatalos levélben kérjen tájékoztatást Jacques Rogge-tól.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.