A 47 éves portugál tréner maga jelentette be szombat este, a Bayern München elleni madridi BL-finálé után, hogy a királyi gárdánál folytatja a pályafutását. A hírek szerint a spanyolok négy évre szóló megállapodást kötnek majd vele, a fizetése pedig évi tízmillió euró lesz.A felek szerint a szerződés aláírása már csak formalitás, a Real pedig még ezen a héten szeretné bemutatni Mourinhót.Az olasz sajtó azt is tudni véli, hogy a szakember magával szeretné vinni a spanyol fővárosba a BL-finálét két góljával eldöntő Diego Militót, valamint Maicont, illetve szeretné leigazolni Daniele De Rossit az AS Romától.
16 millió eurót kérnek Mourinhóért
Olasz sajtóértesülések szerint a friss Bajnokok Ligája-győztes Internazionale 16 millió eurót kér a Real Madridtól José Mourinho vezetőedzőért, akit elvileg még 2012-ig szerződés köt a milánói futballklubhoz.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.