A csapat a pretoriai Roode Vallei szállodából a fényűző Sun City hotelbe utazik, amely az ország északnyugati tartományában, Rustenburgban, Johannesburgtól 120 km-re található - közölte Randy Abbey, az afrikai együttes szóvivője, de a részletekről nem kívánt beszámolni, csak annyit mondott, hogy a futballisták és a szakmai stáb többi tagja is egyetértett abban, hogy muszáj elköltözniük. A ghánaiak vasárnap lépnek először pályára, Pretoriában a szerbek ellen, majd Németországgal és Ausztráliával találkoznak.
A ghánai válogatott otthagyta a szállását
Elköltözött eddigi szállásáról a pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon résztvevő ghánai válogatott, mert a hotel nem tudta megoldani a gárda technikai problémáit.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.