Miniszterelnöki teendői határozzák majd meg, hogy a közismerten focirajongó Orbán Viktor mely mérkőzéseket nézheti meg az idei labdarúgó-világbajnokságon. A kormányfő örülne az argentinok sikerének, feltéve, ha szabályos és szép játékot mutatnak fel - tájékoztatta az MTI-t Szijjártó Péter.
Mint mondta, a miniszterelnöknek nem lenne ellenére, ha az argentinok nyernének, feltéve, ha nem olyan brutális és szabálytalan játékot játszanak majd, mint amilyet néha játszani szoktak, hanem egy tudásukhoz méltó, szép játékkal rukkolnak ki. A mérkőzések közül lesz, amit Orbán Viktor egyedül, lesz, amit a fiával, Gáspárral - aki egyébként a Puskás Akadémia növendéke - néz és lesz olyan is, amikor barátokkal, sporttársakkal együtt figyelik a történéseket.
Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető a spanyoloknak és a braziloknak szurkol. Elmondása szerint a spanyolokért azért is szorít, mert egy évet ott tanult, és az Ibériai-félszigeten a foci a mindennapi élet része. Benne pedig ilyen szinten is megmaradt a kötődés az ország iránt. A brazilokat pedig azért választotta, mert nagyon tetszik neki a stílusuk. A mérkőzések egy részét otthon a kisfiával nézi, több meccset pedig egy nagyon szűk baráti társasággal együtt követ majd végig.
Vona Gábor bevallása szerint Argentína sikerének örülne, de a világbajnoki cím megnyerésére Hollandiát, Brazíliát és Spanyolországot is esélyesnek tartja a Diego Maradona vezette csapat mellett. A Jobbik elnöke elsősorban családi környezetben, feleségével követi a meccseket, de amennyiben ideje engedi barátaival, illetve munkatársaival is felkeres egy-egy, a mérkőzéseket közvetítő helyszínt.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az MTI-nek elmondta, amennyire ideje engedi, követi a világbajnokságot. Nagy élvezettel nézi a meccseket, de ahol nem érdekeltek a magyarok, ott nem szokott egyik félnek sem drukkolni - mondta, hozzátéve: "érdek nélkül élvezi a mérkőzést, annak szépségéért".
A szintén KDNP-s Simicskó István, honvédelmi államtitkár, aki a parlamenti fociválogatott aktív tagja is, az MTI-nek azt mondta, hogy amennyire ideje engedi szeretné nyomon követni a világbajnokságot. Mivel a magyar csapat nem jutott ki, ezért úgy tervezi, hogy a spanyolok és portugálok meccseit figyeli, de nem zárta ki, hogy menet közben valamelyik szimpatikus, afrikai meglepetéscsapatnak kezd majd drukkolni.
Az LMP-s Schiffer András szívéhez több afrikai csapat, Elefántcsontpart, Ghána és Kamerun valamint Portugália és Brazília is közel áll. Elmondása szerint azért, mert ezeknek az együtteseknek nagyon hasonlít a játékstílusa. Az LMP frakcióvezetője végig követi a vb eseményeit, de szavai szerint az mindig ad hoc jelleggel dől el, hogy hol és milyen társaságban nézi a meccseket. A legutóbbi világbajnokságot illetve Eb-t például sörkertekben nézte.
Politikusok is nézik a focivébét
Argentína, Spanyolország, Brazília és Portugália, valamint az afrikai csapatok szerepelnek a favoritok között az MTI-nek nyilatkozó azon politikusok körében, akik nyomon követik a pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokság eseményeit.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.