"A sportág hitelessége került veszélybe, mert százmilliók látták, ami történt és amit a bírók nem" - mondta a tréner, aki csapatával ma este a spanyolokkal találkozik a nyolcaddöntőben. Queiroz ugyanakkor leszögezte, ezzel nem azt mondja, hogy már ezen a vébén be kellene vetni a technikai segítséget, mert ez nem az a pillanat, amikor meg kellene vitatni a szabályokat vagy akár változtatni rajtuk. Szerinte a résztvevő csapatoknak el kell fogadniuk azokat a szabályokat és feltételeket, amelyek most életben vannak és adottak. "A futballnak azonban haladnia és fejlődnie kell a korral, azaz muszáj a technikát a bírók segítségéül hívni" - zárta szavait Queiroz.
"Muszáj a technikát a bírók segítségéül hívni"
A dél-afrikai világbajnokság német-angol és argentin-mexikói nyolcaddöntőjén történt bírói hibák egyértelműen rámutattak arra, hogy valamiféle technikai újítást be kell vezetni a futballban - véli Carlos Queiroz, a portugál válogatott szövetségi kapitánya.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.