Százezrek ünnepelték az ezüstérmes hollandokat

Több százezer szurkoló ünnepelte kedden a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon ezüstérmes holland válogatottat Amszterdamban.

  • MTI MTI
Százezrek ünnepelték az ezüstérmes hollandokat

Az Oranje egy nyitott tetejű sétahajón "csordogált" végig a város nevezetes csatornarendszerén keresztül, a parton pedig a drukkerek önfeledten ünnepelték őket. "Számítottam néhány embere, ez azonban hihetetlen" - nyilatkozta Bert van Marwijk szövetségi kapitány. A nemzeti együttest szállító járműhöz később több hajó is csatlakozott, amelyeken óriási buli vette kezdetét rengeteg zenével és sörrel.

Ugyanakkor néhány szurkoló még nem tudta túltenni magát a fináléban a spanyoloktól elszenvedett 1-0-ás vereséget követően: "Kicsit túlzásnak érzem ezt a felhajtást, de azért élvezzük" - mondta egy helyi fanatikus.

A keddi ünneplés előtt a válogatott tagjai Beatrix királynővel találkoztak, később pedig Jan Peter Balkenende miniszterelnök fogadta a csapatot. A kormányfő a szövetségi kapitánynak, illetve a visszavonuló csapatkapitánynak, Giovanni van Bronckhorstnak állami kitüntetést adott át.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.