„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Aranyérmet nyert a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság hétfői női váltóversenyében.
Az első lövészet után már megint az élen voltak, és bár mögöttük többször változott a helyzet, ők jó sorozatokkal magabiztosan őrizték pozíciójukat. Előbb Kovács Sarolta dolgozta le a hátrányt, majd növelte az előnyt, aztán Gyenesei Leila futotta el az üldözőktől, végül Tóth Adrienn ismételte meg társai jó teljesítményét. A három magyar lány összesen hat lövősorozatában alig akadt rontott kísérlet.
A második helyen a németek, a harmadikon pedig a lengyelek végeztek a nyolc válogatottat felvonultató versenyben. A fiatal magyar csapat ugyanebben az összeállításban 2008-ban már világbajnok is volt váltóban, de akkor még külön rendezték a lövészetet és a futást.
Kedden, az Európa-bajnokság zárónapján a férfiak váltóversenyét rendezik. A magyar csapatban Marosi Ádám, Kasza Róbert és Németh Róbert szerepel.
2010-ES ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DEBRECEN |
NŐI VÁLTÓ: |
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.