Alonso győzött, tarolt a Ferrari

A spanyol Fernando Alonso (Ferrari) nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat. A második helyen csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett, míg a harmadik a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett.

  • MTI MTI
Alonso győzött, tarolt a Ferrari

A kétszeres világbajnok spanyol pilóta idei második futamgyőzelmét könyvelhette el, az elsőt az évadnyitó bahreini GP-n aratta. Massa, napra pontosan egy évvel a Hungaroringen történt súlyos balesete után, nagyszerűen versenyzett. A rajt után a harmadik helyről az élre került, majd pozícióját a verseny kétharmadán keresztül megtartotta, ám ekkor - nyilvánvaló csapatutasításra - átengedte az első helyet a vb-címre még esélyes Alonsónak.

A pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) negyedik lett, míg a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) - körhátránnyal - ezúttal is csak epizódszerepet játszott - a hazai versenyen. Nagyobb gond nélkül zajlott le a start: Massa a harmadik helyről körbeautózta Vettelt, Alonso megtartotta második helyét, míg Hamilton feljött a negyedik pozícióba.

A tízedik körben változatlanul Massa vezetett, mögötte Alonso, Vettel, Hamilton, Webber és Button következett. A 12. kör végén megkezdődtek a kerékcserék: elsőként Vettel járt a boxutcában, aztán Alonso, Mark Webber (Red Bull), Massa és Hamilton következett. Az élen - a huszadik körben - nagy csata zajlott le Massa és Alonso között, a spanyol két alkalommal is megpróbálta megelőzni csapattársát, de a brazil ekkor még nem hagyta magát.

A vb-címvédő brit Jenson Button (McLaren) csak a 23. körben cserélt kereket, és az ötödik helyre tért vissza. Féltávnál semmi sem változott az élbolyban, a pilóták viszonylag békésen "vonatoztak". A 49. körben - miután a csapatfőnök Stefano Domenicali beszólt rádión Massának, hogy Alonso a "gyorsabb" - a brazil látványosan átengedte az elsőséget a spanyolnak. A hajrában Vettel egyre jobban megközelítette Massát, Button pedig Hamiltont vette üldözőbe, de a helyzet már nem változott.


  Német Nagydíj (67 kör, 306,458 km):
  -----------------------------------
 1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:27:38.864 ó (átlag: 209,788 km/ó)
 2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 4.196 mp h.
 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 5.121 mp h.
 4. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 26.896 mp h.
 5. Jenson Button (brit, McLaren) 29.482
 6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 43.606 mp h.
 7. Robert Kubica (lengyel, Renault) 1 kör hátrány
 8. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1 kör h.
 9. Michael Schumacher (német, Mercedes)  1 kör h.
10. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1 kör h. 
11. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1 kör h.
12. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1 kör h.
14. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 1 kör h.
15. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
16. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 2 kör h.
17. Adrian Sutil (német, Force India) 2 kör h.
18. Timo Glock (német, Virgin) 3 kör h.
19. Bruno Senna (brazil, Hispania) 4 kör h.
  leggyorsabb kör: Vettel 1:15.824 p
  1. rajtkocka: Vettel
 
  A pontversenyek állása a 11. futam után (még 8 van hátra):
  ----------------------------------------------------------
  pilóták:
 1. Lewis Hamilton  157 pont
 2. Jenson Button  143 
 3. Mark Webber  136 
 4. Sebastian Vettel  136 
 5. Fernando Alonso  123 
 6. Nico Rosberg  94 
 7. Robert Kubica  89 
 8. Felipe Massa  85 
 9. Michael Schumacher  38 
10. Adrian Sutil  35 
11. Rubens Barrichello  29 
12. Kobajasi Kamui  15 
13. Vitantonio Liuzzi  12 
14. Vitalij Petrov  7 
15. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 7 
16. Jaime Alguersuari  3 
17. Nico Hülkenberg  2 

  csapatok:
 1. McLaren  300 
 2. Red Bull  272 
 3. Ferrari  208 
 4. Mercedes  132 
 5. Renault  96 
 6. Force India  47 
 7. Williams  31 
 8. Sauber  15 
 9. Toro Rosso  10
  Következik: Magyar Nagydíj, agusztus 1., Hungaroring