Csütörtökön bravúr kell a Győrnek az Európa Ligában

Az Európa Liga selejtezőjének sikerrel megvívott első két köre után a Győri ETO nagyon nehéz feladat előtt áll: csütörtökön, hazai pályán ugyanis a francia labdarúgó-bajnokság egyik legjobbjával, a Montpellier-vel kell megküzdenie a harmadik forduló első meccsén.

  • MTI MTI
Csütörtökön bravúr kell a Győrnek az Európa Ligában

Pintér Attila együttese a kvalifikáció nyitófordulójában a szlovákiai Nitrát, a másodikban pedig a kazah Atyraut búcsúztatta nagyon magabiztosan, a franciák ellen ugyanakkor már egy "szenvedős" továbbjutás is egyértelműen a bravúr kategóriájába tartozna.

A Győr ráadásul egy nappal a meccs előtt elveszítette egyik legjobbját, az észt Tarmo Kinket, mivel a klub eladta a játékost az angol másodosztályban érdekelt Middlesbrough-nak. A magyar együttes arra ugyanakkor mindenképpen építhet, hogy kiváló formában játszik az utóbbi időben, s 2010-ben még egyetlen tétmeccsen sem veszített.

"Ugyanúgy készültünk a Montpellier ellen, mint bármelyik másik meccsre. Szeretnénk hazai pályán előnyt szerezni, és nagyon sokat jelentene, ha a vendégek nem tudnának gólt rúgni - nyilatkozta Pintér. - Ugyanakkor mindenki fel tudja mérni, hogy milyen játékerőt képvisel a francia csapat, hiszen sokáig harcban volt hazájában a bajnoki címért. Mindent el kell követnünk csütörtökön, hogy közönségünk előtt előnyt tudjunk kiharcolni a visszavágóra.”

A Montpellier erejéről sokat elárul, hogy a francia pontvadászatban sokáig a végső győzelemre is volt esélye, s ugyan csak ötödik lett, miáltal lemaradt a Bajnokok Ligájáról, a második helyezett Olympique Lyon mindössze három ponttal előzte meg a Ligue 1 zárásakor. A találkozó 20:30 órakor kezdődik a győri stadionban.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.