Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tiszteletben tartja Huszti Szabolcs azon döntését, miszerint nem kíván a válogatottban szerepelni.
Az MLSZ honlapján szombaton megjelent rövid közlemény szerint a vezetőség felelősséggel kezeli majd Huszti "nyilvánosságra hozott gondolatait, amelyet a játékos a válogatott körüli helyzetről fogalmazott meg." A szövetség ugyanakkor jelezte, hogy az Egervári Sándor szövetségi kapitány által megkezdett szakmai munka továbbra is maximálisan élvezi a bizalmat.
Az orosz Zenit utóbbi hónapokban többnyire mellőzött légiósa csütörtökön hozta nyilvánosságra nyílt levelét, melyben komoly kritikákat fogalmazott meg a jelenlegi válogatottal, illetve a csapatot körülvevő egyéb dolgokkal kapcsolatban. Ebben azt is jelezte, hogy lemondja a válogatottságot, s a klubcsapatában szeretne kivívni stabil játéklehetőséget. Az 51-szeres válogatott Huszti múlt pénteken Svédország ellen(0-2) a második félidőben lépett pályára, míg kedden Moldova ellen (2-1) nem szerepeltette a szövetségi kapitány.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.