Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Franck Ribéry súlyos sérülést szenvedett a Hoffenheim elleni bajnoki meccsen, és mostanra az is kiderült, mennyire: négy hetet kell kihagynia.
"Komoly sérülésre számítottam az eset után - mondta Louis Van Gaal, a Bayern München vezetőedzője. - Reméljük gyorsan rendbejön." A csapat orvosa szerint Ribérynek szerencséje van abból a szempontból, hogy nincs szükség műtéti beavatkozásra.
"Szerencsések a körülmények, már ha lehet ilyet mondani - fogalmazott Christian Nerlinger sportigazgató. - A játékos reményei szerint három hét múlva már edzésbe is állhat." Ribérynek a jobb bokaszalagjai sérültek komolyabban, de a csont nem sérült.
A bajnoki meccsek mellett a 27 éves francia játékosnak egészen biztos ki kell hagynia az FC Basel és a kolozsvári CFR Cluj elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseket, de az AS Roma ellen már harcra kész lesz.
Ribéry az előző szezonban csak 19 Bundesliga-összecsapáson tudott játszani folyamatos sérülései miatt. Támadószerepét a középpályán leginkább a holland Arjen Robben, vagy a klub új reménysége, Toni Kroos veheti át, de a 2010-es világbajnokság felfedezettje, Thomas Müller is bevethető azon a poszton.
Ideiglenes pótlása holland trénerrel, a totális futball fénykorában nem jelenthet gondot.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.