Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bernie Ecclestone, a Forma-1 gazdasági igazgatója egy éve nem tudta keresztülverni azt az ötletét, hogy a dobogósok érmeket kapjanak a futamok végén, de a jelek szerint nem tett le a tervről.
A lassan nyolcvanéves üzletember nem győzte meg az idei pontrendszer, szerinte nem hozott számottevő változást. Úgy érzi, itt az ideje bevezetni az érmek kiosztásának rendszerét, amit már tavaly is javasolt, de akkor elvetették. Fokozatosan utat kell nyitni „győztes mindent visz”-koncepció felé, ami annyit tesz, hogy az évben legtöbb futamot nyert pilóta kapja meg a világbajnoki címet.
„Ha megnézzük az új pontrendszert, a bevezetése egyáltalán nem hozott nagy változást – vezette fel tervét Ecclestone. – Ha maradt volna a régi rendszer, az állás ugyanaz lenne. Ez a helyzet szerintem különös. Az illetékesek most talán felébrednek végre, és elgondolkoznak az érmes rendszeremen. Mark Webbernek például már négy aranyérme lenne, másik két pilótának pedig három.”
Bernie Ecclestone szerint a hétvégi Szingapúri Nagydíj két esélyese Mark Webber és Sebastian Vettel, a Red Bull Racing pilótái.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.