A két százszázalékos csapat ütközetén Császár szerezte az első gólt, ám utána erre hárommal válaszoltak a vendégek. A dánok bátran játszottak, és a magyar csapat védői szinte csak szabálytalanul tudták megállítani az akciókat. A 8. percben 5-2-re vezetett a Kolding.
Toromanovic kiállítása alatt beindult a BL-góllövőlistáját vezető Vujin, és pillanatok alatt egyenlő lett. Azonos létszámban a dánok nem engedték ki kezükből a vezetést, közülük Christiansen volt a legveszélyesebb. Vujinra nagyon figyeltek a vendégek, így a megszokottnál kevesebb alkalma nyílt lőni, ám ahogy kiléptek rá, ő remek passzokat tudott adni, csak éppen a ziccerek értékesítése jelentett gondot, mert Erevik remekül védett. A 20. percben már 10-6 volt az állás. A lelátóról felharsant az "Ébresztő!"
Mocsai Lajos időt kért, és több poszton is cserélt, és Perez két góllal tette le névjegyét. Apadni kezdett a különbség, és a rivális 12-11-es előnyénél a 27. percben időt kért. A szünetig Spellerberg – emberelőnyben - szép gólokkal bosszantotta a hazai drukkereket. A második félidőt jól kezdte a Veszprém, Perez duplája után létszámfölényben Iváncsik Gergő egyenlített, majd Gulyás fordított (34. perc: 17-16). A dánok bennragadtak az öltözőben, és a 6-0-ra elveszített szakasz után időt kértek. A góllövés így sem ment nekik, és csak kilenc perc elteltével szakadt meg rossz sorozatuk, közben meg kaptak hetet.
A Veszprém Aréna majdnem felrobbant egy-egy szép megmozdulás, akció után, a fülsüketítő zaj láthatóan zavarta a vendégjátékosokat, így azután nem tudtak faragni hátrányból. Vujin kihagyott hétméterese és Laluska kiállítása jelezte, hogy nincs még lefutva a rangadó. Csakhogy Jensent gólja után kiküldték a bírók, és visszaállt a korábbi, megnyugtató különbség.
A két "nehéz bombázó", Perez és Vujin nemes egyszerűséggel lőtte át a védőfalat, és ezen fegyverzettel nem versenyezhetett a dán alakulat. Ráadásul a 34. születésnapját ünneplő Fazekas is brillírozott a kapuban, így a hajrában sem volt esély a fordításra. A mostani sikerrel a magyar bajnok nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé. A BL-ben most egy hosszabb szünet következik, a Veszprém legközelebb november 21-én lép pályára a svéd Sa:vehof göteborgi otthonában.
Továbbra is hibátlan a Veszprém
Továbbra is százszázalékos az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a szombati 4. fordulóban kiváló második félidei játékának köszönhetően 31-28-ra legyőzte a B csoportot eddig vezető dán Koldingot.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.